Hitelt vesz fel Nagyvárad

Hitelt vesz fel Nagyvárad
Maximum százmillió lejes hitelt vesz fel a nagyváradi önkormányzat, döntött tegnapi ülésén a helyi tanács. Lehet, hogy ennél is több pénzre lesz szüksége a városnak projektjei finanszírozására.


A nagyváradi helyi tanács tegnapi ülésén egyhangúlag megszavazta azt, hogy a város egy maximum 100 millió lejes, hat év alatt visszafizetendő hitelt vegyen fel különböző projektjeinek a finanszírozására. Adrian Negrea szociáldemokrata párti helyi tanácsos még kevesellte is az összeget, mondván, hogy a városnak mintegy 500 millió lej értékű beruházásai lesznek a közeljövőben, ugyanakkor minél nagyobb összegű hitelt vesz fel a város, annál kedvezőbb lehet a kamat. Kirei Melinda RMDSZ-es helyi tanácsos reményét fejezet ki, hogy legalább olyan kedvező feltételek mellett vesz fel hitelt a város, mint korábban. A felvetésekre reagálva Ilie Bolojan polgármester emlékeztetett arra, hogy a tavaly azért előtörlesztette a város a hiteleinek jelentős hányadát, mert ha pénz maradt volna az önkormányzat számláin, akkor a kormány elvette volna azt a pénzt. Hozzátette: amennyiben valóban több mint 100 millió lejre lesz szüksége a városnak, akkor újabb hitelt vesznek fel, majd hozzátette, hogy az önkormányzatok esetében a kamatokat nem a felvett pénzmennyiség, hanem a hitelminősítés alapján állapítják meg a pénzintézetek. Az elfogadott határozat tizenhét, összesen 497 millió lej értékű projektet sorol fel, amelyek megvalósítását lehet majd finanszírozni ebből a hitelből, például a Darvas–La Roche-háznak, a szabadkőművesség múzeumának és a várfalnak a restaurálását, a villamospark, illetve különböző tanintézmények felújítását stb.

Pap István