Hitel homlokzatok felújítására

Hitel homlokzatok felújítására
Bankok képviselőit tájékoztatták csütörtökön a Műemlékvédelmi Alapítvány képviselői egy államilag támogatott hitellehetőségről. Ezt követően a jelenlévők kérdésire válaszoltak.

Második szakaszához érkezett az épülethomlokzatok felújítására irányuló 153. sz. törvény gyakorlatba ültetése, tudtuk meg. Az első során a műemlék épületek homlokzatfelújítására lehetett államilag támogatott, kedvező kölcsönt felvenni, most pedig sorra kerültek azok az épületek, melyek Nagyvárad történelmi központjában vannak, de nem műemlékek.

Módosították

A törvénynek volt egy hiányossága, ami lehetetlenné tette a gyakorlatba ültetését, fogalmazott Adriana Lipoveanu, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatalon belül működő, homlokzatfelújítási programot koordináló bizottság elnöke.

Végül, közbenjárásaiknak köszönhetően sikerült elérni, hogy a törvényt módosították, s ennek nyomán megszülettek azok a helyi tanácsi határozatok, melyek megszabták, hogy mely utcák tartoznak a történelmi központba, azaz abba az övezetbe, melynek lakói kedvezményes, államilag támogatott kölcsönöket vehetnek majd fel a homlokzatok felújítására. Mint megtudtuk, ennek a szakasznak a során a Szent László téri, illetve a Körös Áruházig terjedően a Fő utcai épületeket újítják fel, míg a harmadik szakaszban a közeli utcák kerülnek majd sorra.

Jelzálog

Később Angela Lupşea, a koordináló bizottság igazgatója szólalt fel. Elmondta: mivel a törvény szerint tulajdonostársulások is részesülhetnek a kedvezményekben, érdekelné, hogy milyen mértékben kezelhetik őket a bankok kliensekként. Fel is vették sok érintett lakossal a kapcsolatot, s kiderült, hogy sokakat érdekelné a lehetőség. Viszont voltak olyanok is, akik ellenezték, első sorban mivel az eljárás során a polgármesteri hivatal jelzálogot helyez a szóban forgó épületre, lakrészre. Jelenlegi információik szerint 38 ingatlan 225 lakója venné igénybe az államilag támogatott kölcsönt, kérdés, hogy a bankok szeretnék-e kifejleszteni ezt a fajta hitellehetőséget. Azt sem rejtette véka alá: szerinte a keretösszeg alacsony, már csak azért is, mivel nem csak „lemázolni” szeretnék a homlokzatokat, hanem tényleges, minőségi felújítás lenne a cél. A találkozó második felében a bankok képviselői kérdéseket tettek fel az alapítvány, illetve a bizottság képviselőinek.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .