2009.11.21 09:03; Frissítve: 2009.11.21 09:03


Választás és referendum vasárnap

Több mint 18 millió román
állampolgárt várnak vasárnap az
urnákhoz, hogy megválasszák az
ország államfőjét a
következő öt esztendőre, s egyben
népszavazáson foglaljanak
állást arról, akarják-e a
jelenlegi kétkamarás parlamentet
egykamarássá alakítani, illetve a
honatyák számát csökkenteni.


A húsz évvel ezelőtti
rendszerváltás óta ez lesz a
hatodik elnökválasztás
Romániában, de most először
rendezik azt elkülönítve a parlamenti
választásoktól. Korábban
ugyanis az államfő mandátuma
megegyezett az adott parlamenti ciklus
időtartamával, később
változtatták öt évesre az
elnöki periódust. A Cotroceni-palota
meghódításáért
összesen 12 jelölt indul. A november 22-i
első forduló két első
helyezettje a december 6-i második
fordulóban mérkőzik meg
egymással.


A parlamenti pártok mindegyike indított
jelöltet. Így Traian Basescu jelenlegi
államfő a Demokrata-Liberális
Párt (PD-L), Mircea Geoana a
Szociáldemokrata Párt (PSD), Crin
Antonescu a Nemzeti Liberális Párt (PNL)
támogatásával száll ringbe,
ez utóbbi kettő elnöke is
pártjának.


Az RMDSZ Kelemen Hunort küldte versenybe. A
parlamenten kívüli pártok is
indítanak jelöltet, így Corneliu
Vadim Tudor a Nagy-Románia Párt (PRM),
Gigi Becali az Új Generáció
Pártja (PNG-CD), Oviul Cristian Iane a
Román Környezetvédő
Párt, Constantin Rotaru a Szocialista
Szövetség Pártja, Remus Florinel
Cernea pedig a Zöld Párt színeiben
vesz részt a megméretésen.
Három személy függetlenként
indul: Sorin Oprescu bukaresti polgármester,
valamint Gheorghe Eduard Manole és Constantin
Ninel Potarca.



 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Választások 2009
A PSD megóvja a választás eredményét
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy határozott, hogy megóvja a [...] tovább »
Véget kell vetni a megosztásnak
Nagyvárad - Az államfőválasztás eredményeképpen Traian Băsescu [...] tovább »
Popa: ki nem állhatom Basescut
Nagyvárad - A PSD váradi pártszékházában vasérnap este együtt [...] tovább »
Basescu nyerésre áll a szavazatok 99 százaléka alapján – Iohannis már nem óhajt miniszterelnök lenni
Kevesebb mint egy százalékkal, de továbbra is Traian Basescu vezeti a román [...] tovább »
Hittek az exit-poll eredményeknek
Nagyvárad - Vasárnap este 9 órakor, az exit-poll eredmények [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés