Tőkés László európai
parlamenti képviselő vasárnap
délután négy órakor a
nagyváradi 112-es szavazókörzetben adta
le szavazatait.
Szavazatainak leadása után
Tőkés László
a következőket nyilatkozta:
„Nekünk, magyaroknak nem nagyon van mi
között választanunk. Még
azoknak sem, akik magyar
elkötelezettségől magyar jelöltre
szavaznak, mert egy pártjelöltet neveztek
ki. (…) De ha a román jelölteket
nézzük, akkor sincs több
választani valónk, hiszen
teljességgel megbotránkoztató az a
körülmény, hogy a
választási
kampányban a román jelöltek
még csak azt a fáradtságot sem
vették maguknak, hogy egy gesztus erejéig
a magyar üggyel vagy a kisebbségek
problémájával foglalkozzanak. Ez a
mi kisebbségi és
állampolgári
méltóságunkat sérti, de
remélem, hogy a második
fordulóban, amikor már
érdekeltté válnak a szavazataink
megszerzésében, akkor jó
kampány révén a magyar
ügyeket még vigaszágon behozhatjuk a
nyilvánosság homlokterébe.