2009.06.7 16:14; Frissítve: 2009.06.7 16:14


Szavazói kedv Szatmár megyében

Nagykárolyban is mérsékeltnek volt
mondható a választói kedv .
Délután 6 óráig, a
választásra jogosultaknak pusztán a
21,68 százaléka járult az urnák
elé, legalábbis ezt támasztják
alá a részvételi
arányokról beszámoló adatok.
Kirívó eset nem történt,
mozgóurnát mindössze két helyre
kértek.

Mezőfényen a
szavazásra jogosult mintegy 1200
személyből, 500-an adták le
szavazataikat, a koraesti órákig.
Heinrich Mihály, a község
polgármestere
elégedettségének adott hangot, a
részvételi aránnyal kapcsolatosan.
Hozzátette, amiatt is pozitívnak
ítéli ezt a számot, mert az
emberek nagyon ki vannak ábrándulva a
politikából. „Sokakkal
beszélgettem és az emberek
többsége nem elégedett azzal, ami a
nagypolitikában zajlik, országos vagy
európai szinten.” – mondta. Heinrich
továbbá hozzátette, nagyon
reméli, hogy az esti urnazárásig
még legalább százan élnek
választójogukkal. Mezőfényen
mozgóurnát nem igényeltek,
valamint kampánycsend-sértésre sem
volt példa a nap folyamán.

Mezőpetriben és a
hozzá tartozó Kisdengelegen
(Csárdán) mintegy harminc esetben
kértek mozgóurnát, nyilatkozta
Marchis Ottó polgármester. A
választási nap nyugodtan,
rendzavarástól és
kampánycsend-sértéstől
mentesen zajlott. A mezőpetriek mintegy negyven
százaléka szavazott, a koraesti
órákig. A kisdengelegiek jobban
szerepeltek, ott a szavazásra jogosultak
közel hetven százaléka voksolt. A
polgármester elmondta, az arány nem
rossz, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy a
szavazásra jogosultak listáján
több olyan személy van, aki
külföldön él, kettős
állampolgár és nem
tartózkodott Romániában a
szavazás napján.

Mezőteremen mintegy 26-26
százalékban járultak az
urnák elé, Schwegler Árpád
alpolgármester elmondása szerint. Az
alpolgármester elmondta, a Mezőteremhez
tartozó Vezenden, illetve Porteleken a
szavazásra jogosultak mintegy harminc
százaléka érezte
kötelességének a szavazáson
való részvételt.
Rendzavarás nem történt, sem
kampánycsendet nem sértettek, sem pedig
mozgóurnát nem igényeltek.

Kaplonyban kevesen mentek el szavazni,
mondta Mosdóczy Vilmos polgármester. A
szavazásra jogosult személyek mintegy
20-25 százaléka érezte úgy,
hogy le kell adnia voksát, a koraesti
összesítés alapján. A
többi községhez hasonlóan a
szavazás itt is normális ütemben,
mindennemű rendzavarás nélkül
zajlott. A polgármester abbéli
reményének adott hangot, hogy ez a
nyugalom urnazárásig meg is marad.

Kálmándon sem
történt semmiféle
kihágás vagy figyelemre
méltó esemény, mondta Schlakter
Ferenc alpolgármester. Mint mondta, a
kálmándiak ezt a feladatot is komolyan
vették. Elsöprő
részvételi arányról ez
esetben sem beszélhetünk, hiszen a
szavazásra jogosult kálmándi
választópolgárok mintegy 40
százaléka járult az urnák
elé. Kirívó esetre, de még
mozgóurna kérésére sem volt
példa a községben.


 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Választások 2009
A PSD megóvja a választás eredményét
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy határozott, hogy megóvja a [...] tovább »
Véget kell vetni a megosztásnak
Nagyvárad - Az államfőválasztás eredményeképpen Traian Băsescu [...] tovább »
Popa: ki nem állhatom Basescut
Nagyvárad - A PSD váradi pártszékházában vasérnap este együtt [...] tovább »
Basescu nyerésre áll a szavazatok 99 százaléka alapján – Iohannis már nem óhajt miniszterelnök lenni
Kevesebb mint egy százalékkal, de továbbra is Traian Basescu vezeti a román [...] tovább »
Hittek az exit-poll eredményeknek
Nagyvárad - Vasárnap este 9 órakor, az exit-poll eredmények [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés