2009.11.22 07:42; Frissítve: 2009.11.22 07:42


Megnyitották a szavazóhelyiségeket

Megnyitották a szavazóhelyiségeket
vasárnap reggel mintegy 18,3 millió
román állampolgár
számára, hogy megválasszák az
ország államfőjét a
következő ötéves időszakra,
és népszavazás keretében
állást foglaljanak arról:
akarják-e egykamarássá
alakítani a parlamentet és csökkenteni a
honatyák létszámát.


Több mint 21 ezer szavazóhelyiséget
rendeztek be erre az alkalomra. A belügyi szervek
csaknem 60 ezer alkalmazottja tart ezen a napon
rendkívüli munkanapot,
közülük csaknem 29 ezer a rendőr,
több mint 11 ezer a csendőr, és a rend
fenntartásában részt vesz mintegy
4 ezer határőr is. A rendkívüli
helyzetek felügyelőségének 6
ezer tisztje is őrködik majd a
választások zavartalan
lebonyolítása felett. Az EBESZ
megfigyelői a fővárosban és az
ország más területein is a
választás tisztaságára
figyelnek, ezzel kapcsolatosan hétfőn
nyilatkozatot is tesznek.

    A bukaresti kommentárok
meglehetősen szkeptikusak a várható
részvételi arányt illetően. A
tavaly év végi parlamenti
választásokon a szavazásra
jogosultaknak mindössze 39,26
százaléka jelent meg az urnák
előtt. Az alacsony részvétel
érvénytelenné teheti a Traian
Basescu államfő által kiírt
népszavazást arról, hogy a
jelenleg két házból – a
képviselőházból és a
szenátusból – álló
törvényhozó testületet
egykamarássá alakítsák-e
át, és hogy a honatyák
létszámát a jelenlegi 471-ről
300-ra vagy annál is kevesebbre
csökkentsék-e. Egy referendum ugyanis csak
akkor érvényes, ha a szavazásra
jogosultaknak legalább a fele plusz egy fő
megjelenik, és igennel szavaz (jelen esetben
több mint 9 millió emberről lenne
szó).

    A húsz évvel
ezelőtti rendszerváltás óta
ez lesz a hatodik elnökválasztás
Romániában, de most először
rendezik azt elkülönítve a parlamenti
választásoktól. Korábban
ugyanis az államfő hivatali ideje
megegyezett az adott parlamenti ciklussal,
később változtatták öt
évesre az elnöki periódust. A
vasárnapi első forduló két
első helyezettje a december 6-i második
fordulóban mérkőzik meg
egymással. 

    A Cotroceni-palota
meghódításáért
összesen 12 jelölt indul harcba. Versenybe
szállt Traian BAsescu mellett Mircea Geoana a
Szociáldemokrata Párt (PSD) és
Crin Antonescu a Nemzeti Liberális Párt
(PNL) színeiben, mindkettő elnöke is
pártjának. A Romániai Magyar
Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kelemen Hunort
jelölte. A parlamenten kívüli
pártok is indítanak jelöltet,
így Corneliu Vadim Tudor a Nagy-Románia
Párt (PRM), Gigi Becali az Új
Generáció Pártja (PNG-CD), Oviul
Cristian Iane a Román
Környezetvédő Párt, Constantin
Rotaru a Szocialista Szövetség
Pártja, Remus Florinel Cernea pedig a Zöld
Párt színeiben vesz részt a
megméretésben. Három
személy függetlenként indul,
egyikük Sorin Oprescu bukaresti
polgármester, a másik kettő Gheorghe
Eduard Manole és Constatin Ninel Potarca.

    Az urnák  reggel 7
órakor nyitottak, és este kilenckor
zárulnak. Rögtön ezután a
közzéteszik az exit-poll
eredményeket.


 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Választások 2009
A PSD megóvja a választás eredményét
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy határozott, hogy megóvja a [...] tovább »
Véget kell vetni a megosztásnak
Nagyvárad - Az államfőválasztás eredményeképpen Traian Băsescu [...] tovább »
Popa: ki nem állhatom Basescut
Nagyvárad - A PSD váradi pártszékházában vasérnap este együtt [...] tovább »
Basescu nyerésre áll a szavazatok 99 százaléka alapján – Iohannis már nem óhajt miniszterelnök lenni
Kevesebb mint egy százalékkal, de továbbra is Traian Basescu vezeti a román [...] tovább »
Hittek az exit-poll eredményeknek
Nagyvárad - Vasárnap este 9 órakor, az exit-poll eredmények [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés