2009.06.7 08:05; Frissítve: 2009.06.7 08:05


Két szlovákiai magyar az EP-ben

Valószínűleg a kormányzó
Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerte
meg az európai parlamenti (EP)
választást Szlovákiában -
jelentette vasárnap reggel a pozsonyi SITA
hírügynökség.


Az értesülés
forrásának konkrét
megjelölése nélkül a SITA azt
írja, hogy a szavazatok 98
százalékának
összeszámlálása
alapján a Smernek öt, a Szlovák
Demokratikus és Keresztény Uniónak
(SDKU), a Magyar Koalíció
Pártjának (MKP) és a
Kereszténydemokrata Mozgalomnak (KDH) pedig
két-két képviselője lesz az
Európai Parlamentben, míg a
Néppárt-Demokratikus
Szlovákiáért Mozgalom (HZDS)
és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS)
egy-egy mandátumot szerzett.
Szlovákiának összesen 13
képviselője lesz az EP-ben.


A választási részvétel 19,8
százalékos volt, nagyjából
3 százalékkal magasabb az öt
évvel ezelőttinél. A nem hivatalos
eredmény szerint a Smer megszerezte a szavazatok
mintegy 32 százalékát, az
ellenzéki SDKU-ra és az MKP-ra a
szavazók 16, illetve 12 százaléka
voksolt. A KDH 11, a HZDS 9, míg az SNS 5,5
százalékot kapott. Az
ötszázalékos
választási küszöböt a
Szabadság és Szolidaritás
párt is megközelítette, amely a nem
hivatalos eredmény szerint 4,4
százalékot szerzett.


Amennyiben ezt az eredményt hivatalosan is
megerősítik, az MKP-t Bauer Edit és
Mészáros Alajos fogja képviselni
az EP-ben – derül ki a
hírügynökségi
jelentésből.



 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Választások 2009
A PSD megóvja a választás eredményét
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy határozott, hogy megóvja a [...] tovább »
Véget kell vetni a megosztásnak
Nagyvárad - Az államfőválasztás eredményeképpen Traian Băsescu [...] tovább »
Popa: ki nem állhatom Basescut
Nagyvárad - A PSD váradi pártszékházában vasérnap este együtt [...] tovább »
Basescu nyerésre áll a szavazatok 99 százaléka alapján – Iohannis már nem óhajt miniszterelnök lenni
Kevesebb mint egy százalékkal, de továbbra is Traian Basescu vezeti a román [...] tovább »
Hittek az exit-poll eredményeknek
Nagyvárad - Vasárnap este 9 órakor, az exit-poll eredmények [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés