Nagyvárad – Szabó Ödön, a Bihar
Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke
délelőtt fél 10 óra után
néhány perccel szavazott a nagyváradi
Ady Endre Középiskolában
kialakított szavazókörzetben.
“Azt gondolom, hogy nagyjából ugyanolyan
lesz a részvétel, mint két
héttel ezelőtt, ötven
százalék felettire saccolom az
arányt. Azt remélem a
választástól,
hogy végre olyan államfője legyen
Romániának, aki nem szégyel
kisebbségben élő személyt
kinevezni miniszterelnöknek.
Vagyis a kisebbségi jogokról nem
csupán beszél szerte az országban,
például Székelyföldön,
hanem ezekhez a valóságban,
tevőlegesen is hozzájárul. Igy
végre azzal tudnánk foglalkozni, amivel
kell, és a gazdasági
válság ellen is harcolni
tudnánk”, nyilatkozta az erdon.ro-nak a
voksolást követően a politikus.