Marosvásárhely – Hiba volt a Magyar
Polgári Párt részéről nem
elfogadni a közös listán
felajánlott 4-ik helyet, véleményezte
keddi
sajtótájékoztatóján
Tőkés András az MPP országos
alelnöke.
Véleménye szerint a 4-ik hely
elfogadása megadta volna a kampányban
való aktív részvétel
lehetőségét, több szavazatot
és 5 képviselőt is hozhatott volna
„Szerintem az MPP vezetősége
szentimentális döntést
hozott”, mondta Tőkés.
Kijelentette, az RMDSZ azért találta ki a
közös listát, hogy Tőkés
Lászlót, mint húzóerőt
használja. Elmondta, „a Polgári
Párt nem keresi a politikai
elszigetelődést, viszont az RDMSZ ezt
próbálja kivitelezni”.
Elemezve az RMDSZ választási
kampányát, nehezményezte, hogy
négy nappal a választások
előtt több helységben
Még nem voltak kiragasztva plakátok
valamint azt is hogy nem voltak kiosztva
plakátok „Mi is ismeretségen
keresztül jutottunk plakátokhoz”,
mondta Tőkés András.
„Kíváncsi vagyok, hogyan alakul az
összefogás de a Magyar Polgári
Párt nélkül nincs semmi
értelme”, jelentette ki az országos
alelnök.