2009.11.22 07:40; Frissítve: 2009.11.22 07:40


Államfőválasztás és népszavazás

Államelnököt választanak ma
Romániában. A választásokkal
párhuzamosan referendum zajlik az egykamarás
parlament bevezetéséről, illetve a
képviselők számának drasztikus
csökkentéséről. A kettős
szavazáskor több mint 18 millió
állampolgárt várnak az urnák
elé.


A román államelnöki
tisztségre tizenketten pályáznak,
közöttük a 2004-ben mandátumot
nyert Traian Basescu is. A
kormányzó Demokrata Liberális
Párt támogatta jelenlegi
államfő mellett versenyben van a legnagyobb
ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata
Párt vezetője, Mircea Geoana, valamint a
Nemzeti Liberális Párt vezetője,
Crin Antonescu. A
közvélemény-kutatások szerint
a mai első fordulóban egyik jelölt sem
szerzi meg a szavazatok többségét,
így a következő román
elnököt mindössze a december 6-i
második fordulóban jelölik ki.


Az elnökválasztásokon a
Romániai Magyar Demokrata Szövetség
(RMDSZ) is jelöltet
állított Kelemen Hunor
ügyvezető elnök
személyében. Indulása azonban
megosztotta a romániai magyar
közösséget, a Magyar Polgári
Párt ugyanis a napokban bejelentette: nem
támogatja az RMDSZelnökjelöltjét.


A román alkotmány szerint egy ember
mindössze két egymást
követő mandátumot tölthet ki. A
2004-es alkotmánymódosítást
követően ez az első alkalom, hogy az
elnökválasztások nem esnek egybe a
parlamenti választásokkal.
Korábban négy éves volt az
elnöki mandátum, az elnök- illetve a
parlamenti választásokat egyszerre
szervezték. 1990 óta ez a hatodik
elnökválasztás
Romániában.


 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Választások 2009
A PSD megóvja a választás eredményét
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy határozott, hogy megóvja a [...] tovább »
Véget kell vetni a megosztásnak
Nagyvárad - Az államfőválasztás eredményeképpen Traian Băsescu [...] tovább »
Popa: ki nem állhatom Basescut
Nagyvárad - A PSD váradi pártszékházában vasérnap este együtt [...] tovább »
Basescu nyerésre áll a szavazatok 99 százaléka alapján – Iohannis már nem óhajt miniszterelnök lenni
Kevesebb mint egy százalékkal, de továbbra is Traian Basescu vezeti a román [...] tovább »
Hittek az exit-poll eredményeknek
Nagyvárad - Vasárnap este 9 órakor, az exit-poll eredmények [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés