2008.12.2 11:50; Frissítve: 2008.12.2 11:50


Megköszönték a választók bizalmát

Megköszönték a választók bizalmát
Nagyvárad – December 2-án, kedden helyzetelemző sajtótájékoztatót tartottak a Bihar megyei RMDSZ székházában. A politikai szervezet nagyváradi honatyajelöltjei köszönetet mondtak a választók bizalmáért.

Biró Rozália váradi RMDSZ-elnök úgy vélte: a szervezet által a megyében és Nagyváradon elért eredmények arra utalnak, hogy a magyar közösség pozítivan értékelte  a politikai alakulat leköszönő, illetve újonnan megválasztott honatyáinak a munkáját. Ezt bizonyítja többek közt az, hogy 2004-hez képest a megyeszékhelyen 0,55; illetve 0,92 százalékkal emelkedett  az RMDSZ szenátor-, illetve képviselőjelöltjeire leadott voksok száma. Megitélésében az RMDSZ Bihar megyei győzelméhez és jó eredményeihez az is nagy mértékben hozzájárult, hogy az irányítói olyan személyek, akik valóban a közösségükért dolgoznak, nem csupán a kampányidőszakban, hanem a hétköznapokban is. A 4. számú szenátori választókörzetben indult DeloreanGyula helyi önkormányzati képviselő jónak nevezte az általa elért eredményt, hiszen annak ellenére, hogy nem jutott be a parlamentbe, csupán 1 százalékkal maradt alul MihaiGroza (PD-L) volt ideiglenes polgármesterrel szemben, és sikerült maga mögé utasítania dr. Gheorghe Carp (PNL) jelenlegi alpolgármestert. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy mindez annak köszönhető, hogy a nagyváradiak rájöttek arra: az RMDSZ egy szavahihető és profi szervezet. Dr. Sarkady Zsolt jogász (3. sz. szenátori választókörzet) arra hívta fel a figyelmet, hogy kevesen mentek el szavazni. Szerinte mindez annak tudható be, hogy a választók elégedetlenek a jelenlegi politikai osztállyal, és ily módon protestáltak. Megigérte: továbbra is fogja tartani a kapcsolatot azokkal az állampolgárokkal, akikkel a kampánya során találkozott. 

Igazságtalan a rendszer

Pető Csilla szaktanfelügyelő (8. sz. képviselői választókörzet) statisztikai adatokkal támasztotta alá azon állítását, miszerint a korteshadjárata során direkt kapcsolatban volt a választókkal. Hozzátette: az állampolgárok ezután is számíthatnak a segítségére. Csuzi István vállalkozó (9. sz. képviselői körzet) a szavazók arculcsapásának  nevezte az egyéni választókerületes rendszert. Mindezt azzal indokolta: a Bihar megyei jelölteknek csupán körülbelül a fele fog úgy mandátumhoz jutni, hogy az első helyen végzett a körzetében. Azt jósolta: amennyiben minden így marad, az elkövetkezendő választásokon még kevesebben mennek el majd voksolni, mivel úgy gondolják, hogy úgysem abból a jelöltből lesz honatya, aki a számok alapján győzőtt. A jelenlegi választási rendszert Kállay László tiszteletes (7. sz. képviselőkörzet) is bírálta. Elmondta: meglepte őt az agresszív kampány, valamint az is, hogy a pártprogramok keveset nyomtak a latban.

Ciucur L. Antonius

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Valasztasok2008
Az RMDSZ eredményesen szerepelt a parlamenti választásokon
Az RMDSZ-nek jó eredményt sikerült elérnie a november 30-i választásokon, megcáfolva a kishitűeket, akik nem [...] tovább »
Máramarosszigeti képviselő az RMDSZ színeiben
Tizenkét év után ismét egy máramarosszigeti RMDSZ–jelölt nyert mandátumot a képviselőházba. Béres István, [...] tovább »
Bihar megye: íme a honatyáink!
Betelt mára az összes honatyai hely megyénkben: 14 mandátum talált gazdára. tovább »
Szatmár megye: Végleges a szenátori és képviselői lista
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szatmár megyei szervezetének egy szenátora és két képviselője [...] tovább »
Elégedetlen az eredménnyel Kincses
Marosvásárhely - Elégedetlen az elért eredménnyel Kincses Előd a Maros megyei 2-es választási kollégium [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés