2008.12.1 17:20; Frissítve: 2008.12.1 17:20


Két kicsi ment, egy maradt

Tizenhat év után kiesett a román parlamentből a Nagy-Románia Párt (PRM), az Új Generáció Pártja-Kereszténydemokraták (PNG-CD) meg be sem jutott. A Konzervatív Párt (PC) besurrant.

Négypártinak gondolják sokan az új román parlamentet, mert elfelejtik, hogy valójában ötpárti. A PD-L, a PNL, az RMDSZ és a PSD mellett bejutott ugyanis a PC. Ez utóbbi kis párt ismét a PSD-vel szövetkezve került be a törvényhozásba. Mint ismeretes, 4 éve e két tömörülés szintén szövetségben masírozott be a parlamentbe, ám akkor a PC elárulta szövetségesét, a kormányoldalra állt át idõlegesen. A parlamentbõl való kiesés szélére került a mostani voksolások közeledtével a PC, ekkor karolta fel és juttatta be végül ismét a PSD.

Vadim és Becali

Nem volt meglepetés az sem, hogy kiesett a törvényhozásból a Corneliu Vadim Tudor vezette Nagy-Románia Párt (PRM). Lapunkban is elõre jeleztük ugyanis, hogy az új választási rendszer által leghátrányosabban érintett párt lesz ez. Ráadásul a politikai átrendezõdések is elvitték a szavazók egy részét. Sõt, nemcsak a szavazók bizonyos hányada távozott, hanem a tagságé is. Vadim néhány embere ugyanis még idejekorán átiratkozott más pártokba – most e folyamat erõsödése, helyi szintre való kihatása is várható.

Vadim Tudor egyébként a tõle megszokott módon reagált pártja eredményére. Õ eddig minden választás után óriási csalást és a PRM háttérbe tolását kifogásolta, most sem tett másképpen. Úgy véli, a PRM valójában nemcsak megközelítette a parlamenti bejutási küszöböt, de át is lépte azt – csakhogy szerinte mindenféle politikai ellenlábasai elcsalták a voksolást, s szándékosan kitolták a PRM-t a törvényhozásból.

Csalódott a másik törvényhozás-közelben bóklászó alakulat, az Új Generáció Pártja-Kereszténydemokraták (PNG-CD) elnöke is. Õ nem más, mint a régebben juhászként, késõbb milliomos focimentorként megismert Gigi Becali. Pártja mostani eredményét hallva azt nyilatkozta, kezdi úgy érezni, hogy õt meghaladja a politika. Sõt, azon is gondolkodik, hogy visszavonul errõl a színtérrõl. Mint ismeretes, egy idõben Basescu patronálta Becali pártját, arra számítva, hogy a vasárnap lezajlott választás után esetleg szövetségesre lelhet a PD-L a PNG-Cd-ben. Basescu azonban hamar rájött, hogy Becali stadionokbeli népszerûsége nem ültethetõ át közvetlenül a politikába, ezért még idejekorán eltávolodott az új generációsoktól. Becali most azt mondta, megvárja a végeredményeket, ezek függvényében vagy csak egy idõre vonul vissza a politikától, vagy végleg. Õt ismerve az elõbbire lehet inkább tippelni.

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Valasztasok2008
Az RMDSZ eredményesen szerepelt a parlamenti választásokon
Az RMDSZ-nek jó eredményt sikerült elérnie a november 30-i választásokon, megcáfolva a kishitűeket, akik nem [...] tovább »
Máramarosszigeti képviselő az RMDSZ színeiben
Tizenkét év után ismét egy máramarosszigeti RMDSZ–jelölt nyert mandátumot a képviselőházba. Béres István, [...] tovább »
Bihar megye: íme a honatyáink!
Betelt mára az összes honatyai hely megyénkben: 14 mandátum talált gazdára. tovább »
Szatmár megye: Végleges a szenátori és képviselői lista
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szatmár megyei szervezetének egy szenátora és két képviselője [...] tovább »
Megköszönték a választók bizalmát
Nagyvárad - December 2-án, kedden helyzetelemző sajtótájékoztatót tartottak a Bihar megyei RMDSZ székházában. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés