2008.12.1 14:02; Frissítve: 2008.12.1 14:02


Günthner elsőprő győzelmet aratott

Günthner elsőprő győzelmet aratott
Szatmár megyében a 2–es számú szenátori körzetben a szavazatok 51,99 százalékát gyűjtötte be az RMDSZ jelöltje, Günthner Tibor, aki így készülhet egy új kihivásra: helyi tanácsosként kezdte politikai pályafutását, majd a megyei tanácsban kapott helyet, rövid ideig pedig a Megyei Tanács alelnöki tisztségét is betöltötte, a következő négy évben pedig a szenátusban foglal majd helyet.

„Egyértelmű, hogy komoly kihivás és egyben nagy felelőséggel lettem felruházva. De ugyanakkor köszönetet szeretnék mondani azoknak, aki elmentek vasárnap szavazni. Az országos adatok tekintetében elmondható, hogy a magyarokat sem könnyű már kimozdítani otthonaikból, amikor választásokról van szó. A felelötlen igérgetésekre már senki sem ad. Ha nincsenek valós tettek, akkor ne várjunk szavazatokat sem” – mondta Günthner, aki úgy véli, a következő négy év a beruházások éve lesz. „Rengeteg pályázat készült az elmúlt években, de sajnos sok projekt támogatás nélkül maradt, mivel nem egy szakember képviselte a megyét. Gondolom, ezért is döntött mellettem az RMDSZ. Szeretném, hogy kivegyem részem a munkából, és minnél több pénz érkezzen a megyébe beruházásokra” – folytatta.

A 2–es számú szenátori körzetben egyébként a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Konzervatív Párt (PC) közös jelöltje, Ioan Viman a szavazatok 16,10 százalékát kapta meg, a Liberális Demokrata Párt (PD–L) jelöltje 13,93 százalékot, a Liberális Párt (PNL) jelöltje pedig 12,65 százalékot.

 

Kapcsolodó cikkek:

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Valasztasok2008
Az RMDSZ eredményesen szerepelt a parlamenti választásokon
Az RMDSZ-nek jó eredményt sikerült elérnie a november 30-i választásokon, megcáfolva a kishitűeket, akik nem [...] tovább »
Máramarosszigeti képviselő az RMDSZ színeiben
Tizenkét év után ismét egy máramarosszigeti RMDSZ–jelölt nyert mandátumot a képviselőházba. Béres István, [...] tovább »
Bihar megye: íme a honatyáink!
Betelt mára az összes honatyai hely megyénkben: 14 mandátum talált gazdára. tovább »
Szatmár megye: Végleges a szenátori és képviselői lista
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szatmár megyei szervezetének egy szenátora és két képviselője [...] tovább »
Megköszönték a választók bizalmát
Nagyvárad - December 2-án, kedden helyzetelemző sajtótájékoztatót tartottak a Bihar megyei RMDSZ székházában. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés