2008.12.1 13:21; Frissítve: 2008.12.1 13:21


Életben marad Bot Váradon!

Nagyvárad – Olyan nyilatkozatot tett a választások előtt a kampányban Octavian Bot nagyváradi képviselőaspiráns, hogy ha a saját választókörzetében bármelyik jelölt több szavazatot kap mint ő, akkor élő tévéadásban, maximális nézettségi időpontban lelövi magát.

A választási irodától kapott tegnapi részeredmények szerint semmiképp nem végez már az első helyen. Megelőzte őt Csuzi István és Mircea Malan jelölt is, Bot a harmadik. Felhívtuk ma Octavian Botot, inkább arra kérdezve rá, politikailag milyen lépéseket tervez most. Minthogy számos pártban megfordult az elmúlt időben, arról érdeklődtünk, tervezi-e, hogy ismét pártot vált, máshol próbálva szerencsét. Bot meglehetősen enerváltan azt válaszolta: „Ez idiótaság, már miért váltanék én, micsoda hülyeség ez? Majd beiratkozom az RMDSZ-be, jó?”

Bot más kérdésekre sem válaszolt szívesen, le is tette a telefont. Ennek nyomán – amikor visszahívtuk – rákérdeztünk a lövéssel kapcsolatos régebbi nyilatkozatára is. Ám Bot vélhetően már elállt szándékától és nem fordítja maga ellen fegyverét – az életet választotta, mivel ezt válaszolta: „lője le magát maga…”

 

Cimkék: ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Valasztasok2008
Az RMDSZ eredményesen szerepelt a parlamenti választásokon
Az RMDSZ-nek jó eredményt sikerült elérnie a november 30-i választásokon, megcáfolva a kishitűeket, akik nem [...] tovább »
Máramarosszigeti képviselő az RMDSZ színeiben
Tizenkét év után ismét egy máramarosszigeti RMDSZ–jelölt nyert mandátumot a képviselőházba. Béres István, [...] tovább »
Bihar megye: íme a honatyáink!
Betelt mára az összes honatyai hely megyénkben: 14 mandátum talált gazdára. tovább »
Szatmár megye: Végleges a szenátori és képviselői lista
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szatmár megyei szervezetének egy szenátora és két képviselője [...] tovább »
Megköszönték a választók bizalmát
Nagyvárad - December 2-án, kedden helyzetelemző sajtótájékoztatót tartottak a Bihar megyei RMDSZ székházában. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés