2010.08.25 16:49; Frissítve: 2010.08.25 16:49


Tasnádon edzőtáboroznak a nagykárolyi karatékák

Tasnádon edzőtáboroznak a nagykárolyi karatékák

Szatmár megye – Ma délben
edzőtáborba utaznak Tasnádra a
Nagykárolyi Karate Do egyesített karatecsapat
karatékái. A napi két edzést a
Magyarországról érkező
Kecskés Ferenc mesteredző fogja vezetni.

A Nagykárolyi Karate Do egyesített
karatecsapat tagjai ma délben indulnak
Tasnádra, ahol egy négy napos
edzőtáborban fognak részt venni. A
karatékák egy, a termálstrand mellett
fekvő panzióban lesznek
elszállásolva, a napi edzéseket pedig
a tasnádi sportteremben tartják. Az
edzőtábor a klub összes
sportolójának remek lehetőséget
biztosít a formagyakorlatok és a
küzdési technikák
továbbfejlesztésére, emellett pedig
részét képezi az október 8-10
között sorra kerülő
franciaországi SKDUN Világbajnokságra
való felkészülésnek.

Az edzéseket az utóbbi évekhez
hasonlóan a Magyarországról
érkező 5 danos Kecskés Ferenc
mesteredző
(EKF- és
WKF-bíró) fogja vezetni.
Továbbá a táborban
megfigyelőként, illetve
segítőként Sihan Aurel Pătru a
Nemzetközi SKDUN
Karate-szövetség
elnöke. A
program szerint a résztvevő
karatékák már reggel hat órakor
tae bo edzésekkel (harcművészeti
gyakorlatok zenére) indítják a napot,
majd 10-12, illetve 16-18 között két
edzést is tartanak naponta. Ennek keretén
belül a kezdők új formagyakorlatokat
és küzdési technikákat fognak
tanulni, a román válogatott keretének
tagjai pedig az utolsó csiszolásokat
végzik a Lyon környékén
megrendezendő világbajnokságra.

Az edzőtáborba idén több hazai,
illetve magyarországi városokból is
érkeznek sportolók. A nagykárolyiaknak
tehát lehetőségük lesz együtt
edzeni budapesti, temesvári, resicabányai,
nagyszalontai és pásztói
karatékákkal.

A nagykárolyi sportolók
felkészülését Paşca
Dorel, Dărăban Gheorghe, Dr.
Fazekas György és Bács
Csaba
edzők mellett ebben az évben
Sihan Mirio Mannini, Kecskés Ferenc
és Sihan Aurel Pătru

segítette.

A román válogatott keretének
nagykárolyi tagjai: Bartincki Yvette, Ernyi Kinga,
Fazekas Orsolya, Lupucz Tímea, Maurer Krisztina,
Tamás Katalin, Bartincki Attila, Bács
Máté, Ernyi Csaba, Varga Róbert. A
veteránok között Bács Csaba
edző is indul a franciaországi
világbajnokságon.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi sport hírek
Megvolt a főpróba, jöhet a Târgovişte
Bemelegített a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata a következő két rangadóra: szombaton jön a CSM [...] tovább »
Szatmárnémeti teniszező a hét játékosa Amerikában
Közép–Amerikai Egyesül Államok Konferenciájában (Mid American Conference) a szatmárnémeti Nadin Indrét [...] tovább »
Fagypont alatti hőmérsékletben mérkőztek a gimnazisták
Három hónapja nincs fűtés a Szatmárnémeti Voinţa SE asztalitenisz–termében, mégis itt rendezték meg a [...] tovább »
Meccs után kezdődhet a per?
Nem tántorít elképzeléseitől a Szatmárnémeti Városi Sportklub vezetősége: amennyiben Cristina Ciocan és [...] tovább »
Bírócsere a Szatmárnémeti VSK – Bukaresti CSM meccsre
A „meccsőlő” Barcan, Ciurea bírópáros helyett a „Bukarest–barát” Dordea, Zăuleţ párost delegálta a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása