A hazai bajnokság, majd Euroliga, végül LEN-kupa mérkőzések után a Világligában is bizonyíthatnak a váradiak Az egyszeres olimpia-, illetve kétszeres
világbajnok Spanyolország játszik
kedden délután Nagyváradon: a
vízilabda Világliga első
fordulójában a román nemzeti csapattal
mérkőzik meg.
Az idei római vízilabda
világbajnokság
döntőjében a szerbektől
ötméteresekkel kikapó, így
ezüstértmet szerzett spanyol válogatott
lesz kedden 18 órától a Ioan
Alexandrescu Uszodában a román
válogatott ellenfele a 2009/10-es Világliga
első csoportmeccsén. A leginkább
világbajnokság-specialista spanyolok eddig 2
arany- (1998, 2001), 3 ezüst- (1991, 1994, 2009)
és 1 bronzérmet (2007) szereztek a
kontinensek közötti viadalokon, az Eb-ken (egy
ezüst, 3 bronzérem) viszont nem tudnak
maradandót nyújtani, ahogy az
olimpiákon sem, hiszen eddig csak egyszer
állhattak fel a dobogó legtetejére
(1996), míg 1992-ben a másodikok lettek.
Esélyesebb vendégek
A 2001 óta datáló
Világligában kétszer voltak
másodikok a spanyolok, előbb 2002-ben, majd
három évvel ezelőtt, amikor
szintén a szerbektől szenvedtek
vereséget, akárcsak az idei vb-n. Igaz, a
román válogatott nem
tudott számottevő eredményeket
felmutatni az eddigi világeseményken,
viszont az Univerziadékon a román
pólósok eredményesebbek mai
ellenfelüknél: míg a román
fiúk 1977-ben aranyérmesek, 1968-ban
és 1981-ben harmadikok lettek, addig a spanyolok
csupán egy arannyal
büszkélkedhetnek, amelyet még
1991-ben szereztek. Nem csupán a múlt,
hanem a klubcsapatok és a válogatott
erőssége miatt is kijelenthetjük: a
mai összecsapás megnyerésére
a spanyolok tűnnek sokkal
esélyesebbnek…