2010.05.16 13:01; Frissítve: 2010.05.16 13:01


Nem sikerült az Oltchim-bravúr, megvédte címét a Viborg

Nem sikerült az Oltchim-bravúr, megvédte címét a Viborg
A dán Viborg megvédte címét a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a döntő második mérkőzésén 32–31-re nyert az Oltchim Rm. Vâlcea vendégeként, így kettős győzelemmel, 60–52-es összesítéssel újra elhódította a trófeát.

Pokoli hangulat és telt ház (6000 néző) fogadta a csapatokat a bukaresti Sportcsarnokban, amely az Oltchim ideiglenes otthonául szolgált, mivel a román klub saját csarnoka túl kicsi a BL-döntőhöz. A lelátón több híresség is helyet foglalt, közöttük a korábbi 115-szörös válogatott labdarúgó, Gheorghe Popescu, vagy az olimpia-bajnok atléta Szabó Gabriella.

A buzdításra nagy szüksége volt az Oltchimnak, mivel az első mérkőzésen 28–21-es vereséget szenvedett Dániában. A hétgólos hátrányból kettőt már a 4. percre ledolgozott a hazai csapat (3–1), ám a kezdeti lendületből csak ennyire futotta. A Viborg semmi jelét sem mutatta annak, hogy megzavarodott volna, hamar egyenlített, majd folyamatosan tartotta a döntetlen körüli állást.

A dánoknak ez is tökéletesen megfelelt, a 20. perc után ráadásul megléptek három góllal (10–13), így ekkor összesítésben már tíztalálatnyi volt a különbség a két fél között. A románok a szünetig ugyan feljöttek egy gólra, ám a 15–16-os félidei eredmény nem azt vetítette előre, hogy trónfosztásra kerül sor.

A fordulás után még inkább elhalkult a bukaresti közönség, amely azzal volt kénytelen szembesülni, hogy a címvédő dánok öt góllal elhúznak (17–22). Radu Voina edző időkéréssel próbálta felrázni csapatát, ám nem járt túl sok sikerrel, a vendégek egy ízben például kínai figurából is betaláltak.

Ezután mégis felzárkózott az Oltchim, sőt egyenlített, ám ekkor már annyira kevés idő volt hátra, hogy a vendégeknek így sem volt miért idegeskedniük. A román együttes végül hazai pályán sem tudta elkerülni a vereséget, a Viborg kettős győzelemmel védte meg címét.

Katrine Lundéék sikerével tovább tart a dán hegemónia a női kézilabda BL-ben, 2004 óta ugyanis csak a Zvezda Zvenyigorod tudta megtörni a skandináv ország csapatainak uralmát, méghozzá 2008-ban.

Az utóbbi 10 év győztesei
2000–2001: Krim Ljubljana (szlovén)
2001–2002: Kometal Szkopje (macedón)
2002–2003: Krim Ljubljana
2003–2004: Slagelse (dán)
2004–2005: Slagelse
2005–2006: Viborg (dán)
2006–2007: Slagelse
2007–2008: Zvezda Zvenyigorod (orosz)
2008–2009: Viborg
2009–2010: Viborg


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos sport hírek
Oltchim – Győr a BL–elődöntőben
2010 után ismét összetalálkoznak egymással az Oltchim Rm. Vâlcea és a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatai [...] tovább »
Döntetlennel kezdték az évet a magyarok és románok
A magyarok immár 37 év és öt találkozó óta nem tudták legyőzni Bulgáriát, mivel a szerdai barátságos [...] tovább »
Kirúghatja a Twente a széket Ilie Stan alól
Csütörtökön 20 órától Enschedében rendezik a Steaua – Twente labdarúgó Európa Liga–összecsapás [...] tovább »
Egymást ölték a fociszurkolók Egyiptomban
Az első híradások szerint legalább negyven ember (később kiderült, hogy több mint hetven) vesztette életét egy [...] tovább »
Balesetet szenvedett Lucescu
Súlyos mellkasi zúzódást szenvedett egy autóbalesetben péntek délután Mircea Lucescu, a Sahtar Donyeck [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés