2010.10.8 11:45; Frissítve: 2010.10.8 11:45


Menesztették a Konstancai HCM edzőjét

Menesztették a Konstancai HCM edzőjét
A csapat eddigi gyenge teljesítménye miatt a Konstancai HCM férfi kézilabda–együttes vezetősége menesztette a nyáron szerződtetett edzőjét, Jovica Cvetkovicot (képünkön).

A szerb szakvezető irányítása alatt a bajnokcsapat vereséget szenvedett a Nemzeti Ligában a Székelyudvarhelyi KC–val szemben, illetve a legutóbbi két bajnoki mérkőzésüket is csak nehezen nyerték meg tengerpartiak. Előbb Temesváron kínlódott a HCM (végül két góllal nyert), szerdán pedig a Szatmárnémeti VSK izzasztotta meg a konstancaiakat. Mint ismeretes, a VSK végül öt góllal kapott ki a HCM otthonában. Mindezek mellett a Bajnokok Ligája csoportkörében is gyenge teljesítményt nyújt. A tavalyi BL–nyolcaddöntős most nyeretlenül az utolsó pozíciót foglalja el a selejtezőcsoportban. „Megengedhetetlen, hogy kínlódva győzzön a csapat a Szatmárnémeti VSK ellen” – fakadtak ki a klub vezetői. A HCM egyébként vasárnap 20 órától BL–mérkőzést játszik a spanyol Ciudad Real otthonában (a Digi Sport közvetíti), ezen a találkozón az eddigi segéd, Eden Hairi vezeti a csapatot a kispadról.

Cimkék: , ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos sport hírek
Oltchim – Győr a BL–elődöntőben
2010 után ismét összetalálkoznak egymással az Oltchim Rm. Vâlcea és a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatai [...] tovább »
Döntetlennel kezdték az évet a magyarok és románok
A magyarok immár 37 év és öt találkozó óta nem tudták legyőzni Bulgáriát, mivel a szerdai barátságos [...] tovább »
Kirúghatja a Twente a széket Ilie Stan alól
Csütörtökön 20 órától Enschedében rendezik a Steaua – Twente labdarúgó Európa Liga–összecsapás [...] tovább »
Egymást ölték a fociszurkolók Egyiptomban
Az első híradások szerint legalább negyven ember (később kiderült, hogy több mint hetven) vesztette életét egy [...] tovább »
Balesetet szenvedett Lucescu
Súlyos mellkasi zúzódást szenvedett egy autóbalesetben péntek délután Mircea Lucescu, a Sahtar Donyeck [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés