Talán a pontszerzés is összejött volna a Kolozsvári CFR együttesnek az AS Roma otthonában, ha csatára, Lacina Traoré nem lett volna önző a kedd esti, Bajnokok Ligája–mérkőzésen.
„A kapufa jó volt hozzánk, kellett egy kis szerencse is a győzelemhez” – értékelt Claudio Ranieri, az AS Roma labdarúgócsapat edzője, a Kolozsvári CFR elleni 2–1 után. A Bajnokok Ligája 2. fordulójának keddi találkozója után ugyanis egyenlő ellenfele volt a „farkasoknak” a kincses város „vasutas” együttese. Sorin Cârţu edző legénysége ugyanis hatalmas helyzeteket hagyott ki a Stadio Olimpicón rendezett meccsen, a legnagyobbat Traoré (képünkön), a meccs 31. percében: a CFR játékosa labdát szerzett a római 16–os sarkánál, ziccerbe került, majd éles szögből rúgott kapura, a labda pedig a felső lécről pattant le. Az elefántcsontparti csatár viszont le is guríthatta volt a lasztit a középen, egyedül érkező csapattársának, Culiónak. Nem sokkal a fordulás után Traoré távoli lövése után is a felső lécről pattant vissza a labda. Igaz, túloldalt Nuno Claro bravúros védéseire is szükség volt, hogy az eredményjelzőn ne változzon semmi a 69. percig. Ekkor ugyanis egy szöglet után Mexes talált be a kolozsváriak kapujába, két perccel később pedig a csereként beállt Borriello szépségdíjas találata után már 2–0–ra vezetett az AS Roma. Ezután a rómaiak visszazártak a védelemben, a CFR támadásai pedig már nem voltak oly hatékonyak. A 78. percben Rada fejes gólja után szépítettek a kolozsváriak, viszont az (igazságos) egyenlítés már nem jött össze, így a két évvel ezelőtti BL–meccs eredményéhez hasonlóan ezúttal is 2–1–el zárult a római összecsapás… csak akkor a CFR győzött.
„Már a meccs előtt is azt mondtam, hogy ilyen játékerejű csapat ellen nem lesz sok lehetőségünk, így ha helyzetbe kerülünk, azt ki kell használni. A helyzeteket ki tudtuk alakítani, veszélyesen kontráztunk, de sajnos nem tudtuk elég pontosan befejezni az akciókat, amikor igazán kellett volna” – vélekedett Cârţu.
A csoport másik mérkőzésén egyébként a Bayern München 2–1 arányban győzött az FC Basel otthonában, ezzel veretlenül vezeti az E jelzésű csoportot.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló
E csoport: AS Roma – Kolozsvári CFR 2–1 (Mexes 69. perc, Borriello 71., illetve Rada 78.), FC Basel – Bayern München 1–2 (Frei 18., illetve Schweinsteiger 56., 89., az előbbit 11–esből). A csoport állása: 1. Bayern 6 pont, 2. CFR 3 (3–3), 3. Roma 3 (2–3), 4. Basel 0.
F csoport: Szpartak Moszkva – MSK Zilina 3–0, Chelsea – Olympique Marseille 2–0. A csoport állása: 1. Chelsea 6 (6–1), 2. Szpartak 6 (4–0), 3. Marseille 0 (0–3), 3. Zilina 0 (1–7).
G csoport: AJ Auxerre – Real Madrid 0–1, Ajax Amsterdam – AC Milan 1–1. A csoport állása: 1. Real 6, 2. Milan 4, 3. Ajax 1, 4. Auxerre 0.
H csoport: Partizan Beograd – Arsenal 1–3, Braga – Sahtar Donyeck 0–3. A csoport állása: 1. Arsenal 6 (9–1), 2. Sahtar 6 (4–0), 3. Partizan 0 (1–4), 4. Braga 0 (0–9).