A Steauát Gyulafehérváron látta vendégül az újonc Kolozsvári U, és a 9. percben a Dinamotól szerződtetett Claudiu Niculescu révén 11–esből vezetést is szerzett. A fővárosiakat ezután kapujuk elé szorították az „egyetemistákat”, és a Craiováról szerződtetett Dorel Stoica révén még a szünet előtt egyenlíteni tudtak. A fordulást követően sem változott a meccs képe: a kolozsváriak tizenegy emberrel védték kapujukat, de a 72. percben mégis hibáztak, ugyanis Tănase keresztpasszánál nem figyeltek az érkező Bogdan Stancura, aki két védő között csúsztatta a labdát a kapuba, beállítva ezzel a 1–2–es végeredményt. Victor Piţurcă tehát győzelemmel debütált a Steaua menedzsereként.
Ioan Andone, a Dinamo új edzője is sikerrel vette az első akadály: Ploieştien, az Astra ellen győzött a fővárosi alakulat. Ezen a találkozón is a házigazdák szereztek vezetést Lukács révén (35. perc), majd a 78. percben a Dinamo „üdvöskéje”, Ousmane N’Doye egyenlített 11–es rúgából. A hosszabbítás utolsó pillanataiban egy ellentámadás végén Adrian Cristea állította be a 2–1–es Dinamo–sikert.
I. Liga, 1. forduló
Sportul Studenţesc – Galaci Oţelul 0–1
Pandurii Tg. Jiu – Unirea Urziceni 0–0
Rapid – FC Vaslui 2–0
U Craiova – Kolozsvári CFR 0–0
Temesvári FC – Besztercei Gloria 2–2.
Kolozsvári U – Steaua 1–2
Astra Ploieşti – Dinamo 1–2
Hétfőn
Marosvásárhelyi FCM – Brassói FC (18 óra, Digi Sport)
Victoria Brăneşti – Szászmedgyesi Gaz Metan (20.30, GSP Tv).