A tavalyi ezüstérmes Unirea Urziceni is ikszelt a nyitányon, viszont Rony Levi edző örülhet annak, hogy nem vesztette el azt az egy pontot sem, ugyanis a házigazda Pandurii Tg. Jiu csapatának egy szabályosan szerzett gólt érvénytelenített les címén a játékvezető.
A Besztercei Gloria közel állt a meglepetéshez, ugyanis három pontot szerezhetett volna a Temesvári FC otthonában. A házigazdák már a 10. percben vezetést szereztek, de a beszterceiek még a szünet előtt egyenlítettek, sőt még vezetést is szereztek, viszont De Pina szabályos gólját érvénytelenítette a játékvezető, valamilyen szabálytalanságra hivatkozva (a visszajátszásokból sem lehet következtetni arra, hogy miért érvénytelenítette a gólt). A fordulás után viszont mégis megszerezték a vezetést a beszterceiek, Coroian 11–esből szerzett góljával. Nem sokkal később a temesváriaktól Contrát kiállította a sípmester, de két perccel a besztercei találat után (már emberhátrányban) a bánságiak egyenlíteni tudtak. A vége előtt a játékosok számát illetően is visszaállt az egyenlőség, ugyanis a besztercei Vali Năstasét is idő előtt az öltőzőbe küldte Sebastian Colţescu.
Az I. Liga 1. fordulójában egyébként eddig két csapat, Galaci Oţelul és a Rapid tudott győzni: Dorinel Munteanu edző legénysége a Sportul Studenţesc otthonában 1–0–ra nyert, a Rapid pedig hazai pályán verte a FC Vaslui csapatát 2–0 arányban.
I. Liga, 1. forduló
Sportul Studenţesc – Galaci Oţelul 0–1
Pandurii Tg. Jiu – Unirea Urziceni 0–0
Rapid – FC Vaslui 2–0
U Craiova – Kolozsvári CFR 0–0
Temesvári FC – Besztercei Gloria 2–2.
Vasárnap
Kolozsvári U – Steaua (18 óra, Digi Sport)
Astra Ploieşti – Dinamo (21 óra, Digi Sport).
Hétfő
Marosvásárhelyi FCM – Brassói FC (18 óra, Digi Sport)
Victoria Brăneşti – Szászmedgyesi Gaz Metan (20.30, GSP Tv).