Bundabotrány: harminckilencre nőtt a gyanúsítottként kihallgatott futballisták száma.
tovább »
A McLaren pilótája, a brit Jenson Button nyerte a Monacói Nagydíj második szabadedzését, a második időt Romain Grosjean érte el a Lotussal. A harmadik helyen a brazil Felipe Massa végzett.
tovább »
Monor - Május 18-20 között került megrendezésre Monoron a VIII. Mobilkor-Delfin Kupa országos szinkronúszóverseny, melyen 23 egyesület több mint 500 utánpótláskorú versenyzője mérte össze tudását.
tovább »
Monte-Carlo - Fernando Alonso nyerte a Monacói Nagydíj első csütörtöki szabadedzését.
tovább »
Ötödik állomásával folytatódott a hazai szinten rendhagyónak számító DVTK Road-show. A piros-fehér futballisták Edelény, Sajószentpéter, Abaújszánó és Miskolc után Ózdra látogattak el.
tovább »
A rali világbajnokság mezőnye ezen a hét végén Görögországban versenyez.
tovább »
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a szervezők készen állnak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 62. kongresszusára, amelyre csütörtökön és pénteken kerül sor Budapesten.
tovább »
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Újabb kilenc labdarúgót hallgatott ki a héten gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség az úgynevezett bundaügyben. A manipulációval érintett mérkőzések száma immár harminc, a gyanúsítottként kihallgatott futballistáké pedig harminckilenc.
tovább »
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A hét közepéig jelentősen nőtt a londoni olimpiára nevezhető magyar sportolók száma, így a pillanatnyi állás szerint 141 fős a csapat.
tovább »
Miskolc - Diósgyőri Minarik Edeként Svercsók Béla is jól tudta: kell egy csapat. És meg is csináltad. Megtettél mindent, amit megtehettél, és talán még többet is. Elévülhetetlen érdemeid vannak abban, hogy országos hírűvé vált az acélműi kispályás focicsapat, mégha a gólokat Viczek Zsolték, Kuttor Barnáék szerezték is. Sportszervezői tevékenységed csodaszámba ment akkoriban. Nemcsak eredményesen szerepelt az acélműi együttes, de ötletesen, szemet gyönyörködtetően is játszottak, ahogy Te fogalmaztál: "A mi fiaink".
tovább »
Salakmotor - A salakmotorozás kedvelőinek fontos időpont lehet május 28-a, hiszen ezen a napon rendezik Debrecenben a Pünkösd-kupa elnevezésű csapatversenyt.
tovább »
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az MTVA lemondott a futball Eb és a londoni olimpia közvetítéseinek "megsarcolásáról".
tovább »
Miskolc - Négy feltételnek kellene teljesülnie a DVTK EL-t érő negyedik helyéhez.
tovább »
Budapest/Québec City, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Tokió, Madrid és Isztambul maradt versenyben, azaz ötről háromra csökkent azon városok száma, amelyek megrendezhetik a 2020-as nyári olimpiát.
tovább »
A labdarúgó NB III. Mátra csoportjának 29. fordulójában előrehozott mérkőzésen játszott szerdán a DVTK tartalék gárdája.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A Magyar Vízilabda Szövetség doppingbizottsága fél évre eltiltotta Török Bélát, a bajnoki bronzérmes és kupagyőztes Szeged játékosát.
tovább »
Cseh László Európa-bajnoki csúccsal gyűjtötte be első aranyérmét Debrecenben.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Bejelentette visszavonulását szerdán Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
tovább »
Budapest/München, 2012. május 23., szerda (MTI) - Mindhárom magyar jól lőtt, ennek ellenére egyiküknek sem volt esélye döntőbe jutni női légpuskában a müncheni sportlövő Világkupa-verseny szerdai nyitónapján, melyen a 23. helyen végzett Karmacsi Ildikó volt közülük a legjobb.
tovább »
Miskolc - Ági számára a cheerleading nem munka, hanem elhivatottság.
tovább »
Budapest - Az elmúlt hétvégén Budapesten került megrendezésre a karatésok Hayashi-ha Shito-ryu Országos bajnoksága.
tovább »
Újabb mérkőzéseket tudtak le csapataink a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei labdarúgó III. osztály csoportjaiban.
tovább »
Miskolc - A miskolci Toma Sándor másodedzőként segíti Jókai Zoltán munkáját a női röplabda válogatottnál.
tovább »
Jogosulatlan szerepeltetés miatt indult óvási eljárás alapján a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi tanácsa az FTC – Kecskemét mérkőzés pályán elért (2–1) eredményét törölte és a mérkőzés három pontját, 3–0-ás gólkülönbséggel az FTC javára írta.
tovább »
Megyei női kispályás labdarúgó bajnokság, 18. forduló.
tovább »
Miskolc - A Weisz János rádiós tájfutó tiszteletére kiírt emlékversenyen, amelyet a Mecsekben lévő Váralja környékén rendeztek, az F60 kategóriában Kovács Attila az URH számban 6 másodperc előnnyel győzött.
tovább »
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra.
tovább »
Tatabánya, 2012. május 23., szerda (MTI) - Június végéig új sportlétesítményt kellene átadnia a Tatai Honvéd Atlétikai Clubnak (THAC), de a beruházás még el sem kezdődött, mert a korábbi elnök hivatali ideje alatt eltűnt az erre fordítható csaknem 300 millió forint - közölte a klub tavaly decemberben kinevezett új elnöke az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Óvási eljárás után a Ferencváros labdarúgócsapata 3-0-ás gólkülönbséggel kapta meg a Kecskeméti TE ellen április 21-én játszott - a pályán 2-1-re megnyert - bajnoki mérkőzés három pontját a fegyelmi bizottságtól.
tovább »
E hét végén az év egyik fénypontja következik Kiss Pál Tamás számára, a GP3 mezőnye ugyanis először látogat el a legendás monte-carlói utcai pályára. Az Atech CRS GP magyar pilótája a felkészülésnek is megadta a módját, hiszen a McLaren Formula-1-es csapatának wokingi főhadiszállásán gyakorolta be a pálya nyomvonalát csapata GP3-as szimulátorában. A gyakorlás tehát megvolt, következhet a valóság – a monacói száguldás GP3-as módra!
tovább »
Miskolc, 2012. május 23., szerda (MTI) - Miskolcon edzőtáborozik a magyar női röplabda-válogatott, amely a jövő hétvégén megkezdi szereplését az Európa Ligában.
tovább »
Az MSZP szerinte felháborító, hogy a labdarúgó EB élményét is le akarja "nyúlni" a kormány.
tovább »
A BBC munkatársai rajtakapták az ukrán Nemzeti Olimpiai Bizottság főtitkárát, amint jegyeket próbált készpénzre váltani Londonban.
tovább »
Debrecen, 2012. május 23., szerda (MTI) - Sikeres délelőttöt zártak a magyarok szerdán, a debreceni úszó Európa-bajnokság harmadik versenynapján, amelynek selejtezőiből tízen kerültek tovább vagy egyenesen a döntőbe, vagy az elődöntőbe.
tovább »
Labdarúgás - A bundagyanúba keveredett Szabó Ádám nem volt és jelenleg sem a Loki játékosa.
tovább »
Budapest - Magyarország ad otthont idén a 26. súlycsoportos kyokushin karate Európa-bajnokságnak. A kontinensversenyt június 2-án, szombaton rendezik meg Budapesten, a SYMA Sport- és Rendezvényközpont „A” csarnokában. - tájékoztattak a szervezők.
tovább »
Péntektől jövő hét szerdáig az Eb-elitkörben szerepel a magyar U19-es válogatott.
tovább »