Traian Băsescu alaposan megvizsgálja majd, kit
kér fel miniszterelnöknek, ha őt
választják meg államfőnek, s nem
ragaszkodik a PD-L-hez. Mircea Geoană helyére
közben Adrian Năstase pályázna.
Mindkét oldal a kampány teljében
van néhány nappal az
államfőválasztás
vasárnap esedékes döntő
fordulója előtt, s mindkét
oldalról záporoznak az
információk a választókra.
Ilyenformán például szerdán
az Európai Néppárt (EPP-ED), az
Európai Parlament legnagyobb
tömörülése közleményt
adott ki, amelyben Traian Băsescu
államfőjelölt mellett áll ki.
Wilfried Martens, az EPP-ED elnöke, valamint
Joseph Daul, az EP-beli frakciójuk vezetője
azt hangsúlyozza a dokumentumban, hogy
szerintük Băsescu jelenthet
inkább megoldást arra a gazdasági
válságra is, amely Romániát
sem kerülte el. Szerintük Băsescu
mozgástere is nagyobb, mivel
népszerűbb, s ezt például a
sikeres referendum is bizonyította.
Maga az államfőjelölt a
közszolgálati rádiónak
nyilatkozott szerdán. Azt hangsúlyozta,
hogy ha ő győz az
államfőválasztáson, akkor nem
zárja ki, hogy pártfüggetlen
személyt kér fel az új
kormány megalakítására.
„Nem vagyok belekövülve a
PD-L-be. A felkérendő
miniszterelnök lehet technokrata vagy politikus
is, a lényeg számomra, hogy szabad
legyen, nem pedig valami zsarolható
báb” – mondta Băsescu.
Hozzátette, hogy akár a
Johannis-megoldást sem zárná ki,
„de ehhez Johannisnak komoly garanciákat
kellene adnia számomra, hogy az
emberekért fog cselekedni, nem pedig Voiculescu,
Vântu és Patriciu kegyeit keresi és
hagyja magát Hrebenciuc meg Vanghelie
által ellenőrizni”.
Năstase visszatér?
Időközben győzni szeretne viszont a
PSD-s Mircea
Geonă is, akinek pártjában
már megindultak a mozgások arra az
esetre, ha esetleg ő nyer, s ilyenformán
utód kell helyette a PSD élére. A
párton belüli források szerint a PSD
élén Adrian Năstase akarja
átvenni Geoană helyét, ha erre
szükség lesz, s versenybe szállna az
elnökségért Liviu
Dragnea is. Úgy tudni, most
azon megy a harc, hogy melyik tábor szervezheti
majd a PSD kongresszusát, ugyanis annak van
nagyobb esélye, hogy a
pártelnököt is adja. A PSD-n
belüli információk szerint ha
Năstase kerül ki győztesen, akkor arra
is esélye van, hogy Johannist majd ő
váltsa a miniszterelnöki
tisztségben. Năstase minden esetre
nyilvánosan is bejelentette, hogy készen
áll a PSD
irányításának az
átvételére, ha Geoană
nyerné meg az
elnökválasztást.