2010.09.1 12:23; Frissítve: 2010.09.1 12:23


Vírus: csak pár újabb beteg

A vírus emberről emberre közvetlenül nem terjed, azt kizárólag egyes szúnyogfajok terjesztik. A nyugat-nílusi vírus által okozott betegségnek nincsenek speciális tünetei, azok megegyeznek az egyéb vírusos megbetegedések tüneteivel.
Románia területén némileg több már a beteg. Egy idős galaci nő kómában került kórházba szúnyogcsípás után, s a betegségek újabb embereknél állapították meg Kolozs, Tulcea, Dolj, Konstanca megyékben és Bukarestben. Magyarországon két beteget ápolnak kórházban a nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedéssel – mondta el Krisztalovics Katalin járványügyi szakorvos szerdán az MTI-nek.
    Az MTI azért kérdezte a szakembert, mert Romániában két halálos áldozata van a nyugat-nílusi vírusnak, és további hét embert fertőzött meg ott.
    A szakorvos hangsúlyozta: Magyarországon a vírus okozta megbetegedésből eredő halálesetet nem regisztráltak.
    Krisztalovics Katalin elmondta, az egyes szúnyogfajok által terjesztett vírus magyarországi és európai jelenléte már régóta ismert. 2003 óta minden évben megjelenik Magyarországon, és jellemzően azokban a megyékben okoz megbetegedést, amelyek területén a költöző madarak tömegesen fordulnak elő. A betegséget ugyanis azok a szúnyogok viszik át az emberre, amelyek egyaránt csípik a madarakat és az embereket.
    A vírus emberről emberre közvetlenül nem terjed, azt kizárólag egyes szúnyogfajok terjesztik – hangsúlyozta Krisztalovics Katalin. Hozzátette: a nyugat-nílusi vírus által okozott betegségnek nincsenek speciális tünetei, azok megegyeznek az egyéb vírusos megbetegedések tüneteivel. Általában láz, fejfájás, izomfájdalom jelentkezik a fertőzöttnél, és a vírus agyvelő-, valamint agyhártyagyulladást is okozhat.
    A súlyos tünetek legtöbbször azoknál a betegeknél jelentkeznek, akiknek gyenge az immunrendszerük. Előfordulhat az is, hogy valaki átesett ugyan a fertőzésen, de nem jelentkeztek nála komolyabb tünetek, vagy “lábon” kihordta a betegséget.
    Krisztalovics Katalin elmondta, a betegség vérből kimutatható, lappangási ideje két naptól két hétig terjedhet. Kezelése pedig csak tüneti lehet: enyhébb lefolyású megbetegedésnél a láz csillapítása, sok folyadék bevitele.
    A nyugat-nílusi vírust (West Nile Virus) elsőként a Nyugat-Nílus környékén, Ugandában izolálták 1937-ben egy lázas tüneteket mutató nőből; innen ered a vírus elnevezése. Évekkel később más országokban is felismerték és izolálták, így például az 1950-es években Egyiptomban mutatták ki szúnyogokból, madarakból és emberekből egyaránt. Járványos megbetegedéseket okozott 1962 nyarán Franciaországban, lovakban, 1960-as évek végén lovak, vadmadarak és emberek körében is Portugáliában, valamint számos más európai, ázsiai országban is. 1999 óta Észak-Amerikában is regisztráltak nyugat-nílusi vírus által okozott fertőzéseket.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Új kormány, új reménytelenség
Csütörtök délután az RMDSZ támogatásával hivatalba lépett a Mihai Răzvan Ungureanu vezette új román [...] tovább »
Megszavazta a román parlament az új kormányt
Megszavazta csütörtökön a román parlament az új kormányt, amelyet Mihai Razvan Ungureanu volt hírszerzési [...] tovább »
Csángó bál Budapesten – Idén Lakatos Demeter költő előtt tisztelegnek
Idén is megrendezik a Csángó bált Budapesten; a pénteki rendezvényen Lakatos Demeter csángó magyar költő [...] tovább »
Kiiktatta kínálatából a magyar adást is sugárzó TV-csatornát a Digi
Kiiktatta kínálatából a magyar adást is sugárzó TVR3 közszolgálati televíziós csatornát a legnagyobb [...] tovább »
Ismertette javasolt kormányának összetételét a román miniszterelnök-jelölt
Mihai Razvan Ungureanu kijelölt román miniszterelnök szerdán ismertette javasolt kormányának összetételét, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása