2009.12.6 13:19; Frissítve: 2009.12.6 13:19


Romániai elnökválasztás – érdektelenség jellemzi a magyar megyéket

Magas a szavazási kedv a román
elnökválasztáson, ahol országos
szinten a szavazásra jogosult csaknem 18
millió állampolgár 24,01
százaléka adta le voksát 13
óráig.


Érdektelenség jellemzi a magyar
megyéket, Kovászna és Hargita
megyékben alig 13,56, illetve 13,93
százalék a szavazási arány,
de a többi erdélyi megye is lemaradt az
országos átlaghoz viszonyítva. A
november 22-i első fordulóban az
országos részvételi arány
ugyanezen időpontban alig haladta meg a 20
százalékot. Két személy
ellen bűnvádi vizsgálat indult,
egyikük kétszer szavazott, másikuk
pedig pénzt kínált fel az egyik
jelöltre való voksolás
ellenében. Néhány helyen a
pártok élelmiszercsomagokat is
osztogattak.


Belső vizsgálat folyik ugyanakkor a
román közszolgálati
rádiónál is, ahol vasárnap
reggel egy Traian Basescut kifigurázó
hangfelvételt játszottak le. A
felvétel teljes hossza öt perc, de kevesebb
mint egy perc múlva le is kapcsolták. A
rádió vezetése nem zárja ki
az informatikai támadás
lehetőségét sem. Blogokon és
néhány hírportálon a
kampánycsend ellenére a
közvélemény-kutatások
eredményeit is folyamatosan ismertetik, melyek
szerint Mircea Geoana megelőzte
pár százalékkal Traian
Basescu
t.


 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Szijjártó: nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó
A miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt [...] tovább »
Újratemetés: Frunda és Bunta ellenzi
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje [...] tovább »
Megszavazta a román képviselőház a többségi választási rendszer bevezetését
Megszavazta kedden a román képviselőház a parlamenti választási törvény módosítását, amelynek alapján már [...] tovább »
Elutasították a szolidaritási adó bevezetését
Romániában elutasította kedden a parlament az úgynevezett szolidaritási adó bevezetését, ami a nagy vagyonok [...] tovább »
A csíksomlyói búcsút idén 20. alkalommal közvetíti a közmédia
A Duna Televízió két évtizede közvetíti a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjét, s most az élő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés