2009.06.7 13:23; Frissítve: 2009.06.7 13:23


EP-választás: A román szociáldemokraták elnöke kilép a nemzetbiztonsági tanácsból

Kilép a nemzetbiztonsági
kérdésekkel foglalkozó román
Legfelső Védelmi Tanácsból (CSAT)
Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD)
vezére – ezt maga jelentette be vasárnap arra
hivatkozva, hogy szerinte Traian Basescu
államfő kampánycélokra
használta fel hadsereg presztízsét.


A szociáldemokraták a
Basescut támogató
Demokrata Liberális Párttal
(PD-L) együtt alkotnak
nagykoalíciót, amelyet a két
párt tavaly decemberben paritásos alapon
hozott létre. Geoana egyben a
szenátus elnöke is, ilyen
minőségében tölti be a
CSAT alelnöki
tisztségét. Mégpedig annak a
parlamentben megszavazott
törvénymódosításnak
köszönhetően, amely a
koalíciós pártok
megegyezésén alapul. Ez volt ugyanis a
PSD egyik feltétele tavaly
decemberben ahhoz, hogy a két párt
közösen kormányozzon, és ennek
érdekében megkösse a
koalíciós megállapodást.


Basescu csütörtökön
látogatott Irakba, ahol felkereste az ott
állomásozó román
csapatokat, amelyek megkezdik kivonulásukat
Irakból, ahol hat éven keresztül
békefenntartási misszióban vettek
részt. Ezt követően jelentette be
kilépését Geoana, aki szerint az
államfő a PD-L
kampánycéljaira használja fel a
román hadsereg presztízsét. A
PSD elnöke konkrétan azt
sérelmezi: az államfő az
európai parlamenti választási
kampány utolsó napjaiban jelentette be a
román csapatok Irakból való
kivonulását anélkül, hogy
konzultált volna a parlamenttel vagy a CSAT-tal.


Egyes demokrata párti parlamenti
képviselők szerint Geoana
azért jelentette be a kivonulását,
mert tart az
alkotmánybíróság
nemsokára megszülető
döntésétől. A taláros
testületnek arról kell határoznia,
hogy nem ütközik-e alaptörvénybe
a módosítás, amelynek
köszönhetően Geoana a
CSAT alelnökévé
vált. A jogszabályt az ellenzékben
lévő liberálisok
támadták meg az
alkotmánybíróságon.


Elemzők szerint ez a bejelentés is jele
annak, hogy a koalíciós partnerek
között feszült a hangulat.
Megfigyelők szerint az
EP-választás
szakítópróbája lehet a
koalíciónak, hiszen az eredmények
függvényében a PSD a
koalíció felbontása mellett
dönthet.


 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Szijjártó: nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó
A miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt [...] tovább »
Újratemetés: Frunda és Bunta ellenzi
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje [...] tovább »
Megszavazta a román képviselőház a többségi választási rendszer bevezetését
Megszavazta kedden a román képviselőház a parlamenti választási törvény módosítását, amelynek alapján már [...] tovább »
Elutasították a szolidaritási adó bevezetését
Romániában elutasította kedden a parlament az úgynevezett szolidaritási adó bevezetését, ami a nagy vagyonok [...] tovább »
A csíksomlyói búcsút idén 20. alkalommal közvetíti a közmédia
A Duna Televízió két évtizede közvetíti a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjét, s most az élő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés