2010.07.27 13:51; Frissítve: 2010.07.27 13:51


Ellenőrzés a fővárosi közegészségügyi igazgatóságon

Az intézményben történt ellenőrzések nyomán, Cseke Attila egészségügyi miniszter ma leváltotta tisztségéből conf. dr. Daniel Popescut, aki eddig a Bukarest Municipium Közegészségügyi Igazgatóságának vezetője volt. A leváltás oka: súlyos vétségek a humánerőforrás-menedzsmentben, törvénytelen alkalmazások és a törvényes előírások megszegése az alkalmazottak besorolásában.

Ugyanakkor, a miniszter elrendelte a személyzeti igazgatók fegyelmi kivizsgálását, valamint azt, hogy a két törvénytelenül alkalmazott jogász fizesse vissza az illegálisan felvett pénzt. Mindezt annak az ellenőrzésnek a nyomán, amelyet 2010. július 3-11. között végzett a szaktárca ellenőrző testülete a fővárosi egészségügyi igazgatóságon a minisztériumba érkezett bejelentések alapján.

Az ellenőrzések során kiderült, hogy az alkalmazottak egy részének nem volt munkaköri leírása, a közalmalmazottakat nem versenyvizsgával vették fel, amint azt a törvény előírja, illetve többeket jogtalanul alkalmaztak, értékeltek, léptettek elő vagy helyeztek át. Az egyáltalán létező munkaköri leírásokon nem szerepel az alkalmazott aláírása vagy a tudomásul vétel dátuma, a dokumentumokat nem ellenjegyezte az intézmény képviselője.

Az igazgatóságon többeket úgy vettek fel közalkalmazotti munkakörbe, hogy ehhez nem kérték a Köztisztviselők Országos Ügynökségének jóváhagyását, amint a törvény előírja, és versenyvizsgát sem szerveztek, a meghatározott időre betöltött állások esetében sem tartották be a Munkatörvénykönyv előírásait.

Például, az egyik jogászt nem versenyvizsgával, hanem az igazgató szóbeli utasítására vették fe, a jogi jóváhagyást pedig az érintett felesége adta meg, aki szintén az intézmény alkalmazottja, bár egyikük esetében sem tudták igazolni az alkalmazáshoz szükséges versenyvizsga meglétét, sem azt, hogy a szaktárcától kérték volna az ideiglenesen megüresedett posztokra a versenyvizsga kiírását. A személyzeti dossziékból hiányoztak olyan kötelező papírok, mint a büntetlenségi igazolás vagy az munkaképességi orvosi bizonylat.

A fővárosi egészségügyi igazgatóságokon olyan alkalmazottakat is találtak, akik meghaladták a törvényes nyugdíjkorhatárt, illetve olyanokat, akik nem közölték írásban döntésüket, hogy a nyugdíj vagy a fizetés folyósítását választották.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Az Európai Parlamentnek erősödnie kell
Winkler: Az Európai Parlamentnek erősödnie kell, a testület elnöke kapjon meghívást az EU-csúcsra - áll Winkler [...] tovább »
Szolidaritást szorgalmaz az RMDSZ
Szolidaritást szorgalmaz az RMDSZ az állampolgári kezdeményezés sikere érdekében - áll Winkler Gyula [...] tovább »
Megbénítja a hó az országot
Hazánkban tegnap reggel 10 órakor lépett érvénybe a sárga szintű hóviharjelzés, mely vasárnap 20 óráig tart. [...] tovább »
Előrehozott választásokról csak széleskörű konzultáció után lehet beszélni
Kelemen Hunor szövetségi elnök az Alkotmánybíróság részletes indoklását követően elmondta, a hétfői, [...] tovább »
1 millió 238 ezer magyar él Romániában, részleges eredmények
1 millió 238 ezer magyar él Romániában, a kisebbség a lakosság 6,5 százalékát teszi ki - közölte [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása