2008.07.21 15:19; Frissítve: 2008.07.21 15:19


A Ziua szerint alárendelődünk…

A magyar parlament közvetlen módon rendelte maga alá az összes határon túli magyar közösséget azzal, hogy állandó intézményévé tette a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF) – írta hétfői számában a Ziua.

A román napilap “Nagy-Magyarország parlamentje” címmel közölt cikket második oldalán azzal kapcsolatban, hogy a magyar Országgyűlés márciusban elfogadta azt a határozatot, amelynek alapján a KMKF saját állandó intézményévé válik. “Románia, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia és Horvátország parlamentjének magyar képviselői, akik a KMKF tagjai, gyakorlatilag e határozat révén a magyar parlament alárendeltjeivé válnak” – olvasható a lapban.
A cikk szerint a budapesti törvényhozás kezdeményezése “abszolút újításnak” számít, hiszen néhány más ország parlamenti tagjait a maga alárendeltségébe von, beiktatva őket egy magyar állam által finanszírozott struktúrába. A magyar parlament gyakorlatilag kiterjeszti szuverenitását más országok területeire – teszi hozzá a cikk. Szerzője úgy véli, a KMKF-en keresztül a budapesti politikusok Romániában és Szlovákiában megpróbálnak beavatkozni mind a fejlesztési régiók átalakításába, mind az európai pénzek lehívásába.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Szijjártó: nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó
A miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt [...] tovább »
Újratemetés: Frunda és Bunta ellenzi
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje [...] tovább »
Megszavazta a román képviselőház a többségi választási rendszer bevezetését
Megszavazta kedden a román képviselőház a parlamenti választási törvény módosítását, amelynek alapján már [...] tovább »
Elutasították a szolidaritási adó bevezetését
Romániában elutasította kedden a parlament az úgynevezett szolidaritási adó bevezetését, ami a nagy vagyonok [...] tovább »
A csíksomlyói búcsút idén 20. alkalommal közvetíti a közmédia
A Duna Televízió két évtizede közvetíti a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjét, s most az élő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés