A vasárnapi romániai államelnök
választás a nemzetközi sajtóban
is nagy visszhangot keltett. Széleskörű
találgatások jellemzik a
szavazatszámlálás utáni
helyzetet, és ennek hatását
Románia gazdasági és politikai
életére.
“Visszafogott érdeklődés a
választások iránt
Romániában” áll a Deutsche
Welle címében. A cikkben német
újságírók szerint a
romániai polgárok már nem akarnak
szavazni a politikusok miatt. A leginkább
kiábrándultak között főleg
fiatalok vannak. A német lap beszámol
arról is, hogy az utóbbi hónapokat
és éveket a koalíciók
közötti viták, a korrupció
és a választási csalások
jellemezték Romániában.
Az ANSA hírügynökség szerint a
gazdasági válság miatt a
választási részvétel
alacsonyabb lesz, mint 2004-ben. Az olasz
újságírók szerint a
vasárnapi választás
döntő pontja lehet a romániai
politikai krízisnek.
„A Nemzetközi Valutaalap árgus
szemekkel figyeli a romániai
választásokat” írja a
Handelsblatt. A kiadvány szerint a
vasárnapi választásnak igen komoly
jelentősége van, hiszen az IMF csak akkor
utalja a hitel követező
részletét, ha helyreáll a
politikai egyensúly Romániában.
A Financial Times így kommentálja a
választások
előkészületeit „A
Romániai gazdasági válság
súlyossága ellenére a
választási kampányban nem
koncentráltak gazdasági
témákra, és függetlenül
a jelöltek ígéreteitől, az
államelnöknek igen csekély
befolyása lesz a
gazdaságpolitikára, amely azonban
életbevágó az ország
számára.”
„A romániai államelnök
választáson 12 jelölt van, egyiknek
kisebb a szavahihetősége, mint a
másiknak” kommentálja a
Tagesspiegel német napilap.
A Wiener Zeitung újságírói
ennél valamivel optimistábbak. Az
osztrák újságírók
jegyezték meg, hogy „Hosszú hetek
politikai bénultsága után a
szavazatszámlálás tisztázni
fogja az erőviszonyokat, és
ösztönző erőt ad az új
kormány
kialakításához.
A választás pontot kellene tegyen a
politikai válságra, amelyet a
Boc-kormány bukása okozott
októberben – állítják
a BBC újságírói.
Ugyanezt a véleményt osztják a Le
Monde újságírói. Az egyik
cikkük címe „Államelnök
választás a krízis
feloldására”. A francia
újságírók szerint a
vasárnapi választás visszaadja
Románia lendületét a reformok
terén, amely jelenleg holtpontra jutott.