2008.09.26 10:58; Frissítve: 2008.09.26 10:58


Bemutatkoznak elsőseink

Bemutatkoznak elsőseink

Szatmár megye – Folytatjuk Szatmár megye első osztályos diákjainak a bemutatását — ezúttal a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont I. B osztályával ismerkedhetnek meg. Tanítónő: Doloczki Márta.

Szeptember 15–én a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont I. B osztályában 25 kisdiák kezdte meg ismerkedését az iskolával, valamint a tanulással, Doloczki Márta tanítónő segítségével. Ottjártunkor egy tanuló — Meleg Fanni Anna — hiányzott. A tanítónő elmondása szerint még ennyi év után is nagy izgalommal várta az első osztályt, amelynek tagjai nagyon aranyosak és vidámak. „Mindenképpen egy gyermekközpontú nevelést képzelek el tanítványaimmal, és ezért választottuk mottónknak a mosolyt, ami bízom benne, hogy elkísér minket a négy év során” — mondta Doloczki Márta. A tanteremben a diákoknak a játékok mellett egy baba is segít a tanulásban, „aki” szintén részt vesz a különböző órákon. Az első napokban a diákok a kézimunka–foglalkozások és az ismerkedés mellett új verseket és dalokat is tanulnak.
Csuka Tímea

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Osztály
Bemutatkoznak elsőseink
Bemutatkoznak a nagyváradi 11-es számú iskola I. B osztályának tanulói. tovább »
Bemutatkoznak elsőseink
Szatmárnémeti - Folytatjuk Szatmár megye első olsztályos diákjainak a bemutatását — ezúttal a szatmárnémeti [...] tovább »
Bemutatkoznak elsőseink
Bemutatkozik a nagyváradi Dimitrie Cantemir iskola I.D. osztálya. tovább »
Bemutatkoznak elsőseink
Bemutatkoznak a nagyváradi Nicolae Balcescu iskola I. osztályának tanulói. tovább »
Bemutatkoznak elsőseink
Bemutarkoznak a nagyváradi George Cosbuc iskola I.C osztályának diákjai és Tunyogi Katalin tanítónő. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása