„Az történt, amire nem gondoltam volna, hogy bekövetkezhet 1990 után. Tőkés László európai parlamenti képviselő megtiltotta a részvételüket, nem engedte meg, hogy a lorántffys gyerekek a saját és a mi örömünkre ezen a bálon eljárják a nyitótáncot”, közölte a politikus. (Bihari Napló, 2010. január 25.)
Ebben a hírben benne van az egész nagyváradi szellemi és kulturális nyomorúságunk, továbbá a lakatospéterek pitiáner és önelégült gőgje.
Lakatos Péter, anyanyelvünk és kultúránk mindenkori ápolója és védelmezője egy olyan „kulturális központban” bálozott, amely befejezetlenségével, babazsúrjaival, lakodalmaival azóta is a partiumi magyarság szégyene, amióta elvtársai „elmutyizták” azt a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettől, egészen pontosan: Érdmindszenttől, Ady Endre szülőfalujától.
Hogy mire gondolt Lakatos Péter 1989 végén, 1990 elején, azt nem tudhatjuk, mert akkor még nem fejtette ki nyilvánosan – de 2010-ben reflexből úgy véli, hogy Tőkés László EP-képviselő megtilthatja a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium diákjainak, hol járjanak táncot. Lehet, hogy náluk ez a szokás – mindenesetre felhívnánk a figyelmét, a KRE-ben új elöljárót választottak, és sértés azt feltételezni az új vezetőségről, hogy Tőkés László „átnyúlhat” a fejük fölött.
Viszont leszögezhetjük: a farsangi bálnak és a „kulturális központnak” annyi köze van a magyar kultúrához, mint Aczél Endre publicisztikáinak Kölcsey Himnuszához. Ahogyan Pomogáts Béla irodalomtörténész fogalmazott szombaton városunkban: „a Magyar Kultúra Napjához köthetően egy olyan budapesti újságírót hívtak el Nagyváradra, aki büszkén dicsekszik azzal, hogyan szervezte be őt a kommunista Magyarország titkosszolgálata.” (erdon.ro, 2010. január 24.)
Lakatosék örömére, ugye.
Madarat tolláról…
Nagyvárad, 2010. január 25.
Demeter Szilárd, Tőkés László sajtófőnöke
