2009.12.6 11:25; Frissítve: 2009.12.6 11:25


Tőkés: Johannis kirakatember

Tőkés: Johannis kirakatember

Nagyvárad – Az
államfőválasztás második
fordulójában Tőkés
László vasárnap déli
tizenkettőkor adta le szavazatát
Nagyváradon.


A szavazókörzetből kijövet az
EP-képviselő a
következőket nyilatkozta lapunknak:
„Nagyon nezéz dolga van egy
romániai választópolgárnak,
amikor olyan pártok és azok
támogatottjai közül kell
választania, akik többé vagy
kevésbé a volt kommunista pártnak
a leszármazottai.
Különösképpen
érvényes ez a Szociáldemokrata
Pártra (PSD), mely nem
tévesztendő össze a nyugati
szolciáldemokrata pártokkal, amelyek
hiteles baloldali értékeket klpviselnek.
Lelkiismeretem nem engedte, hogy a PSD
államelnökjelöltjére szavazzak.
Két rossz közül a kisebbet kell
választani. A legjobb az lett volna, ha egy
magyar jelöltre szavazhattunk volna, vagy ha igaz
volna, amit hamisan állítanak, hogy
Romániában Klaus Johannis
szemléletváltozást jelent. Dehogy
jelent szemléletváltozást!
Johannis egy kirakatember, akit még ha ki is
neveznek kormányfőnek Geoana úr
győzelme esetén, az
kérészéletű
miniszterelnüökség lesz, mert
Romániában nem működik az
Obama effektus.


Ez csak látszat, mely csupán
Románia nemzetközi hitelének a
fényezésére szolgál,
és amiben sajnos az RMDSZ is
cinkosságot vállal. Pedig láttuk,
hogy amikor Markó Béla
miniszterelnök-helyettes volt, akkor semmire nem
jutottunk, ő egy függeléke volt a
kormánynak.  Ugyanez képzelhető
el Johannis esetében is. De még Mircea
Geoana is olyan sápadt volt a
választási kampányban, hogy
főképpen a a liberálisokról
ől és az RMDSZ-ről beszéltek,
és nem Geoanaról vagy a PSD-ről.
Arra a kérdésünkre, hogy
véleménye szerint ki nyeri az
államfőválasztást,
Tőkés László
azt válaszolta, hogy „Románia a
végtelen lehetőségek országa,
és mindvégig élesben ment a
választási küzdelem. Itt
órák alatt megfordulhat minden, és
a csalásnak vagy a
háttérbefolyásolásnak is
olyan tág tere van, hogy ember legyen a
talpán az a
közvéleménykutató, aki meg
tudja mondani, mi lesz a
végeredmény.”


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Legyünk büszkék Nagyváradra
Cseke Attila, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje tartott sajtótájékoztatót tegnap a váradi Vár stukkós [...] tovább »
Véget értek a Múzeumi Napok
Egy érdekes kiállítással ért véget a tizenhatodik alkalommal megszervezett Körösvidéki Múzeumi Napok május [...] tovább »
Hamis emlékek fehér falakon
Radu Băieş fiatal képzőművész Hamis emlékek című tárlata nyílt meg szerda délután a nagyváradi Visual [...] tovább »
Emléktábla a Püspöki Palotán
Nagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány szervezésében folytatódott a váradi [...] tovább »
Sajtóközlemény: virtuális panaszfalat működtet Kolozs megyében az EMNP-MPP koalíció
Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei és helyi szervezetei értetlenül állnak a választási kampány alatt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés