2009.06.7 13:55; Frissítve: 2009.06.7 13:55


Tájékozatlanság és érdektelenség a kórházakban

Tájékozatlanság és érdektelenség a kórházakban

Tudomásunk szerint nem igényeltek
mozgóurnát a váradi
kórházakba beutalt betegek, s a városi
kórház kivételével
másutt nem is szavaztak a beutaltak.


A nagyváradi Gavril Curteanu városi
kórházban (azaz a volt
gyermekkórházban) létesült
99. sz. szavazókörzethez egyetlen,
mozgóurnára vonatkozó
kérvény sem érkezett, tudtuk meg.
A beutaltak közül többen a reggeli
órákban szavaztak, amúgy a
részvételt gyengének
minősítette a bizottság egyik tagja.


Az elmúlt alkalmaktól
eltérően a nagyváradi
szülészeten nem volt
szavazókörzet és
mozgóurnára vonatkozó
kérvény sem érkezett
hozzájuk, tudtuk meg; a Megyei
Kórházban szintén nem
létesült szavazókörzet, s amint
Florian Bodog igazgató elmondta, itt sem
igényelt senki mozgóurnát.
Kérdésünkre hozzátette:
más évektől eltérően nem
értesítette őket senki arról,
hogy melyik szavazókörzethez tartoznak, s
ebből azt a következtetést
vonták le, hogy a kórház nem
tartozik egyetlen körzethez sem, s a betegek csak
a lakhelyük szerinti körzethez
továbbíthatják a
mozgóurnára vonatkozó
kérvényt, családjuk
közreműködésével.

Tévedés volt


Sütő Tibortól, az Bihar megyei
Választási Bizottság RMDSZ
részéről delegált tagja
viszont kérdésünkre elmondta: ez
korántsincs így, a kórház a
vérközpontban létesült egyik
körzethez tartozik, s az
egészségügyi intézmény
képviselőinek kellett volna ennek
utánajárniuk. A mozgóurnát
akár szervezetten is lehetett volna
igényelni mondjuk az igazgató
közreműködésével,
akár úgy, hogy a betegek egyénileg
továbbítják az erre
vonatkozó kérvényt a
szavazókörzethez.


Viszont az információhiány mellett
valószínűleg az
érdektelenség is
hozzájárult ahhoz, hogy egyetlen beteg
sem nyilvánította ki akaratát,
hogy szavazzon: azokban a kórtermekben, ahol
kérdezősködtünk, a beutaltak
elmondták, hogy nem foglalkoztatja őket a
szavazás, nem voksolnának akkor sem, ha
“házhoz jönne” az urna.

“Nem segíthettünk”


A vérközpontban létesült 112
és 113 sz. szavazókörzetekben
rendben zajlott a szavazás, igaz, a
részvétel elég gyér volt.
Ide sem érkezett mozgóurnára
vonatkozó kérvény. Amint a 112 sz.
körzet elnöke elmondta, az ideg- és
elmegyógyintézetből
felhívták, hogy lennének
igénylések, de szombaton náluk nem
dolgozik senki, aki ezeket
továbbítaná. Az illető
megkérdezte, hogy nincs-e valami mód
arra, hogy mégis eljusson az intézetbe a
mozgóurna. “Sajnos nem segíthettünk,
a szabályzat egyértelmű, a
kérvényeket szombaton kellett leadni” -
mondta a szavazókörzet elnöke.


A 113. sz szavazókörzetnél egy
technikai jellegű problémára
hívták fel a figyelmünket: a
bélyegzőpárnák nagyon
szárazak voltak, s a szavazók
közül többen kifogásolták,
hogy a pecsételés nehezen ment.

Neumann Andrea


 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Legyünk büszkék Nagyváradra
Cseke Attila, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje tartott sajtótájékoztatót tegnap a váradi Vár stukkós [...] tovább »
Véget értek a Múzeumi Napok
Egy érdekes kiállítással ért véget a tizenhatodik alkalommal megszervezett Körösvidéki Múzeumi Napok május [...] tovább »
Hamis emlékek fehér falakon
Radu Băieş fiatal képzőművész Hamis emlékek című tárlata nyílt meg szerda délután a nagyváradi Visual [...] tovább »
Emléktábla a Püspöki Palotán
Nagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány szervezésében folytatódott a váradi [...] tovább »
Sajtóközlemény: virtuális panaszfalat működtet Kolozs megyében az EMNP-MPP koalíció
Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei és helyi szervezetei értetlenül állnak a választási kampány alatt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés