2009.11.22 15:06; Frissítve: 2009.11.22 15:06


Szavazás a Hegyközben

Szavazás a Hegyközben

Bihar megye – A borongós,nedves november 22-i
vasárnap, délután 15
óráig viszonylag kevesen mentek el szavazni a
Hegyközcsatár község falvaiban
lakó szavazásra jogosult
választópolgárok.

A szavazóhelyiségek biztosai szerint az
elmúlt időszak legalacsonyabb
részvétele ez a mai nap 15
óráig, de az országos
átlagtól így is sokkal magasabb mint
azt megtudhattuk a televízió
társaságok hírműsoraiból.


     Hegyközcsatárban
volt a legalacsonyabb a részvétel a kora
délutánig, hiszen a
szavazólistán szereplő
választók alig 15% – a jelent meg az
urnáknál, tudtuk meg Iványi
Ilonától a szavazóhelység
elnökétől, de remélhetőleg
ez az arány nagyobb lesz hiszen a
csatáriakra jellemző a késő
délutáni magas részvétel.


     Hegyközcsatárban
volt felállítva a speciális urna,
hiszen itt is mint bármelyik más
településen vannak olyan személyek
akik nem adhatták le szavazatukat a
lakhelyük szerinti
szavazóhelyiségekben, mert vagy
család látogatáson, vagy
más okból kifolyólag
tartózkodtak a településen.
Vasárnap délután 15
óráig alig húsz más
településen lakó személy
jelent meg a számukra kialakított
szavazóhelyiségben, tudtuk meg Jakab
Ernő szavazó biztostól aki egyben a
speciális szavazóhelyiség
elnöke is.


   Tehát Hegyközcsatárra
nem jellemző a úgymond „
szavazási turizmus”, amelynek olyan nagy
hangot adtak egyes hírforrások az
elmúlt napokban, hetekben, ezt  a
szavazóhelyiségeket felügyelő
rendőrök is
megerősítették.


     
Hegyköztótteleken a tizenöt
órai adatok szerint 35% – os volt a
részvételi arány tudtuk meg
Illyés Sándortól a
szavazóhelyiség
elnökétől. Arra a
kérdésre, hogy volt-e valamilyen
különleges esemény,
egyértelmű nem volt a válasz.


    Síterben ott
jártunkkor elég sokan voltak akik
éltek a szavazati jogukkal, Juhász
Katalin szavazó biztos elmondása szerint
a részvételi arány a kora
délutáni órákig mintegy 25%
volt, de mivel folyamatosan jönnek az emberek
remélhetőleg az urna zárásig
átlépik az 50 – 60
százalékot. Meglátjuk, hiszen a
magyarságnak nagy szüksége van a
minél magasabb részvételi
arányhoz az urnáknál.


    Itt kaptuk lencsevégre Balogh
Renátát  akinek ez volt az első
államelnök jelölt szavazása,
kicsit megilletődve, de bátran
lépett be a szavazó fülkébe
és helyezte el a pecsétet az
általa érdemesnek tartott
államelnök jelöltre, majd igazi profi
módon helyezte bele a lapokat az urnába.


     Sítervölgyön
a községhez tartozó  egyetlen
román lakta településen a 15
órai adatok szerint 35%-os volt a
részvételi arány.


       
Hegyközcsatár polgármestere
Vitályos Barna éppen egy
községi terepszemléről, a
szavazóhelyiségekben
történő eseményekről
tájékozódott és tért
vissza a Polgármesteri Hivatalba , amikor
találkoztunk vele.


-     Polgármester
úr, hogy van megelégedve a
község lakosainak
részvételéhez a szavazó
helyiségekben?


-     V.B. – Sajnos a
Hegyközcsatár község 
lakosaira jellemző, hogy inkább a
késő délutáni
órákban jelennek meg nagyobb
létszámban szavazni. Számomra ez
nem meglepő, hiszen az elmúlt évek
tapasztalataiból tudom, hogy inkább
később jönnek, de eljönnek
szavazni, már csak azért is mert
minket  magyarokat is érint ez a
szavazás,  megmutathatjuk , hogy igen is
létezünk, még ha kisebbségben
is de ott vagyunk és ott is akarunk lenni a
politika palettáján. Ezért is nem
mindegy, hogy ma hányan jönnek el és
adják le voksukat.


-     Ön szerint a mai
nap részvételi aránya
átlépi az 50%-ot a községben?


-     V.B – Nagyon
remélem, hogy ez így lesz és
bízom benne, még akkor is ha a jelenlegi
( 15 óra) országos arány alig
éri el a 20%-ot. Bízom a
község lakosainak tisztán
látásában és abban, hogy
megmutathatjuk az országnak ha kevesen is
vagyunk, de  egy egységet alkotunk,
és az összetartásnak alkotó
értéke és ereje van.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Legyünk büszkék Nagyváradra
Cseke Attila, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje tartott sajtótájékoztatót tegnap a váradi Vár stukkós [...] tovább »
Véget értek a Múzeumi Napok
Egy érdekes kiállítással ért véget a tizenhatodik alkalommal megszervezett Körösvidéki Múzeumi Napok május [...] tovább »
Hamis emlékek fehér falakon
Radu Băieş fiatal képzőművész Hamis emlékek című tárlata nyílt meg szerda délután a nagyváradi Visual [...] tovább »
Emléktábla a Püspöki Palotán
Nagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány szervezésében folytatódott a váradi [...] tovább »
Sajtóközlemény: virtuális panaszfalat működtet Kolozs megyében az EMNP-MPP koalíció
Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei és helyi szervezetei értetlenül állnak a választási kampány alatt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés