2010.01.18 14:44; Frissítve: 2010.01.18 14:44


Ökumenikus imaóra

Ökumenikus imaóra

Szatmár megye — Január
21–én, csütörtökön 16.30
órától a római katolikus
Székesegyházban ökumenikus imaóra
várják a különböző
vallási felekezetek képviselőit.


Minden évben egy héten keresztül az
egységért és a
békéért imádkoznak
együtt a keresztény egyházak
képviselői. Határokon
átívelő ima ez, amely a
közös értékeket emeli ki,
és a sokszínűséget
üdvözli.
Szatmárnémetiben, az
ökumenikus imahét legnagyobb
programjaként január 21–én,
csütörtökön 16.30
órától a római katolikus
Székesegyházban
kerül sor az imaórára, melyen Nm.
és Ft. Schönberger
Jenő
római katolikus
püspök
, Sipos
Miklós
református
esperes
, Ft. Dumitru Romangörög katolikus
főesperes
, Pallai
Béla
görög katolikus
esperes
és Gödri
Alpár
evangélikus-luteránus
lelkész
tart majd beszédet. Az
imaóra a Sant’ Egidio
Közösség
tagjai
közreműködésében
két nyelven is meghallgatható lesz. A
Szatmári Római Katolikus
Egyházmegye
számos
plébániája kézhez kapta azt
a programfüzetet, amelyet az imahét
alkalmából adtak ki a
világegyházak. Ennek alapján,
több helyen is tartanak ökumenikus
imaórákat a különböző
felekezetek részvételével —
tájékoztatott a Szatmári
Római Katolikus
Püspökség

sajtóosztálya.


 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Jedlik Ányosra emlékeztek a premontrei öregdiákok
Nagyvárad- Csütörtök délután a Szent László Római Katolikus Iskolaközpontban szokásos havi találkozójukat [...] tovább »
Csökkent a lakosság száma
A népszámlálás első, részleges adatait nyilvánosságra hozta az Országos Statisztikai Hivatal, melyből [...] tovább »
Könyvbemutató a színházban
A Kovács Levente rendezővel, színházi szakemberrel készült Ránézek az életemre című interjúkötetet [...] tovább »
Túlélés saját szabályok szerint
Nagyvárad - Mióta beállt a hideg, nap mint nap útnak indulnak a kis teherszállítóval, hogy éllemet, forró [...] tovább »
Nem lesz kevesebb beruházás
A Szatmárnémeti Helyi Tanács tagjai elfogadták a megyeközpont 2012-re érvényes költségvetését, melyből több [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása