Nagyvárad – A november 22-i
államfőválasztás és a
Traian Băsescu által kiírt kettős
referendum eredményét Biró
Rozália, az RMDSZ Szövetségi
Képviselők Tanácsának elnöke
kommentálta hírportálunknak.
– Kelemen Hunor személyében az
RMDSZ olyan államfő-jelöltet
indított, aki a választási
kampányban az indulók közül
egyedüliként kinált
olyan programot, mely mindamellett, hogy
priorításokat tartalmazott a magyar
közösség számára, olyan
célkitüzéseket is felvázolt,
melyek gyakorlatba ültetése kiutat
jelentett volna a Romániában
uralkodó politikai és gazdasági
válságból. A
választási eredmény sajnos azt
igazolta, hogy amikor a román
közösség nagy számban megy
szavazni, akkor az oda vezet, hogy az RMDSZ alacsony
százalékot tud elérni. Ennek
tulajdonítjuk a 4,5 százalékot a
várt 5,2 vagy 5,5 százalék
helyett. Az előttünk álló
szűk két hetet arra kell
felhasználjuk, hogy a
priorításainkat mindvégig szem
előtt tartva, a két jelölttel
történő tárgyalásaink
során megtaláljuk azokat a
lehetőségeket, melyek
garanciát jelentenek arra
nézve, hogy egy lehetséges
koalíciós
együttműkődés esetén
valóra tudjuk majd váltani
célkitűzéseinket. Nem
könnyű a választás: Traian
Băsescu esetében tisztában
vagyunk azzal, hogy mire számíthatunk,
viszont azt egyelőre nem tudjuk, hogy Mircea
Geoană miként viselkedne
államfőként. Kedden mindenesetre
összeül az RMDSZ Állandó
Tanácsa, hogy tanácskozzunk erről,
nyilatkozta hírportálunknak
Biró Rozália.
Az igazi tét
– Ami a referendumot illeti: abból kell indulni,
hogy a végeredménytől
függetlenül végig kell menni az
alkotmánymódosításhoz
vezető szokásos procedúrákon.
Annyit azon fontos megjegyezni: az
állampolgárok tulajdonképpen
arról dönthettek, hogy mekkora
adóteherrel járuljanak
hozzá a törvényhozók
tevékenységéhez. A Bihar megyei
három RMDSZ-es képviselő és
egy szenátor esetében ez havi 3 banit
jelent személyenként. Amennyiben 300
főre csökkene a parlament
létszáma, Bihar megyéből
csupán egyetlen egy képviselő jutna
be a parlamentbe, más erdélyi és
partiumi megyék pedig RMDSZ-es hontyák
nélkül maradnának. A romániai
magyarság számára tehát
ebből a szempontból van igazán nagy
tétje azoknak a kérdéseknek,
melyek a referendumban szerepeltek, hangsúlyozta
az SZKT elnöke.
Ciucur Losonczi Antonius