Orbán Viktor Nagyváradon, az október 6-i megemlékezéseken Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Németh Zsolt magyarországi országgyűlési képviselő, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke, Mádl Dalma asszony, Mádl Ferenc Magyarország egykori államelnökének felesége, valamint az EMNT és a Bihar megyei RMDSZ, illetve az egyházak, különböző civil szervezetek és intézmények képviselőinek jelenlétében zajlott Nagyváradon a nemzeti gyászünnepünkre való megemlékezés szombaton délután Szacsvay Imre szobránál.
Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke a több száz jelenlévőhöz intézett beszédében elmondta, hogy az aradi vértanúk hősiessége, szabadságvágya a mai magyarság számára is követendő példa kell legyen. Orbán Viktor kiemelte a magyar nemzet egységének gondolatát, mely az ő megfogalmazása szerint a magyar szabadság időtlen alapja. Hangsúlyozta azt a gondolatot, hogy az Európai Unióhoz nemrégiben csatlakozott, az egykori kommunista blokk tagállamai és azok népei csak egymásssal szövetségben erősíthetik nemzeteiket és válhatnak a nyugati értékrend részeseivé. Nyugati értékrend ott van, ahol a szabadságnak, a törvényes rend betartásának és az önrendelkezésnek becsülete van és a magyarság java ehhez a nyugati értékrendszerhez akar tartozni, hangoztatta a pártelnök.
Tőkéstámogató
Orbán Viktor beszédének végén kitért az Európai Parlamenti (EP) választásokra is. Megemlítette, hogy olyan ember kellene képviselje az erdélyi magyarságot az EP-ben, aki megalkuvás nélkül képviseli a szabadság ügyét, akit nem lehet megfélemlíteni, és aki már bizonyította, hogy biztos lélekkel hisz a magyar szabadságban és függetlenségben – fogalmazott Orbán Viktor, néven nem nevezve, de utalva ezzel arra, hogy ő és pártja, a Fidesz Tőkés Lászlót tekinti a legalkalmasabb személyének arra, hogy az erdélyi magyarságot az EP-ben képviselje.
Fenyegetés
Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, független európai parlamenti képviselőjelölt felszólalásában visszautalt Orbán Viktor beszédére, aki megemlítette, hogy „a mai kor nem követel tőlünk vértanúságot, de megköveteli, hogy a szabadságért, az igazságért és a hazaszeretetért ma is vállaljuk az áldozatot.” Örömét fejezte ki, hogy Nagyváradon sikerült közösen ünnepelni a nemzeti gyásznapot, ami Erdély más pontjain nem valósult meg. „Méltó-e az, ha azt üzenik Aradról, hogy ez vagy az a személy ne menjen oda ünnepelni?” – kérdezte, majd hozzátette: „Még Nagyváradon is megfenyegettek azzal, hogy ha eljön Orbán Viktor, akkor egy csoportot fognak kiküldeni az ünnepségek helyszíneire és kifütyülik őt. Mi nem vettük komolyan a fenyegetést, és most tapasztaljuk, hogy nem fütty, hanem taps fogadta Orbán Viktort” – mondta Tőkés László. Beszéde után a püspök ajándékot nyújtott át Orbán Viktornak, a Jósa Piroska által szerkesztett, a magyar hadsereg 1940-es nagyváradi bevonulásáról szóló könyvet, mely gesztus kapcsán elmondta: „Románia területi épsége nincs veszélyben, nem szándékunk Erdélyt visszacsatolni Magyarországhoz, csak méltó módon szeretnénk megőrizni azok emlékét, akik egymásra találtak 1940-ben.”
A beszédek végén a koszorúzás következett. Koszorút helyezett el Szacsvay Imre szobránál Orbán Viktor, Németh Zsolt, Tőkés László püspök; Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere; az EMNT nevében Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor alelnökök; a Bihar Megyei Tanács nevében Szabó Ödön tanácsos; Cseke Attila államtitkár; dr. Pete István szenátor; Mádl Dalma asszony; a Magyar Polgári Egyesület helyi és megyei szervezetének vezetői; Kiss Albert római-katolikus provikárius, és több civil-, diák- és ifjúsági szervezetek, intézmények képviselői. A koszorúzás incidensek nélkül zajlott le.
Sportpályás közjáték
Az eredeti programtól eltérően Tőkés László és Orbán Viktor néhány percre elmentek a lezárt Lorántffy Zsuzsanna sportpályához is, ahol a püspök eképpen fakadt ki: „Nem értem miért vagyunk kormányon, ha egy rongyos sportpálya ügyét sem tudjuk megoldani? Viktor, szólj hozzá ehhez valamit!” – biztatta bizalmas hangon a volt miniszterelnököt, aki ezt mondta: „Irigylem a püspök úrék gondjait, akik csupán azt kérdezik, minek vannak kormányon, mert Magyarországon azt kérdezzük, hogy miért van kormány!”
Pap István