2007.10.6 17:07; Frissítve: 2007.10.6 17:07


Megemlékezés Mihályfalván, Orbán Viktorral

Virágcsokorral várták Orbán Viktort Virágcsokorral várták Orbán Viktort
Érmihályfalva – Szombat reggel Orbán Viktorral találhatta magát szemközt az, aki Érmihályfalva központjában járt. A FIDESZ elnöke az október 6-i megemlékezésre érkezett a városba.  

A református templomban tartott ünnepi istentisztelet előtt Magyarország korábbi miniszterelnöke megnézte a Széchenyi téren tavaly októberben az ’56-os áldozatok tiszteletére avatott emlékművet, s aki a megfelelő időben éppen arra járt, akár kezet is rázhatott a FIDESZ-MPP elnökével. A „hivatalos” ünnepség a templom kertjében kezdődött, ahol, mint nemzeti ünnepeken mindig, felvonták a zászlórúdra a nemzeti lobogót, a himnusz éneklése közben. Az Erdélyi Vitézi Rend helyi tagjai vezették Orbán Viktort, Tőkés László püspököt, Németh Zsoltot, a Parlament külügyi bizottságának tagját, Kovács Zoltán egyházkerületi főgondnokot – polgármestert, illetve Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökét a Nyíló Akác néptánccsoport tagjainak, az Aranykapu református napközi, és az érdeklődők sorfala között a templomba.

Van-e szabadság?

Az igehirdető Tőkés László a ’48-as és az ’56-os szabadságharc között vont egyebek mellett párhuzamot, megfogalmazva a költőinek szánt kérdést: az úgynevezett rendszerváltás után 17 évvel van-e valódi szabadságunk, amikor „az aradi főnök” azt üzeni, hogy a püspöknek nincs mit keresnie az aradi megemlékezésen, amikor az aradi vesztőhelyre ortodox templomot terveznek, amikor Wass Albert írót tömeggyilkosként, Sass Kálmán lelkipásztort köztörvényes bűnözőként emlegetik? Balázs Dénes helyi lelkész köszöntő szabai után Kovács Zoltán szólt. Sokan felkapták a fejüket megtudván, hogy Orbán Viktor Mihályfalvára is ellátogat, pedig mi nem akarunk mást, csak egymás szemébe nézni, együtt lenni, egymást erősíteni, fogalmazott a város polgármestere, megköszönve „a nemzet miniszterelnökének” a templom felújításához nyújtott korábbi támogatást. A ma emberének már elképzelhetetlen az a vértanúság, mellyel a ’48-as szabadságharcosok az értéket az érdekek fölé helyezték, kezdte beszédét Orbán Viktor. Az igazság útja ma sem szélesebb, vagy egyenesebb, de az emberi életen túl mutat, fejtette ki, azt kívánva a mihályfalviaknak, hogy amit a XX. század nem adott meg nekik, azt a XXI. pótolja.

Tempós koszorúzás

Az istentiszteleten az egyházközség Szenczi Molnár Albert és Musica Sacra kórusai énekeltek, Papp Brigitta Vörösmarty Előszó című versét adta elő. A Sass Kálmán emléktáblánál folytatódott a megemlékezés, ahol Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor idézte fel a mártír lelkész emlékét, s azt, hogy máig jeltelen sírban pihen, kivégzését követően pedig „családja 7 évig élt adventben”, azaz hírt sem kaptak felőle. Az emléktábla megkoszorúzása már pergő ritmusban történt, mivel Orbánt rövidesen Nagyváradra várták, de arra még volt ideje, hogy pár autogramot osszon, illetve kezet szorítson a körülötte állókkal.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Hamis emlékek fehér falakon
Radu Băieş fiatal képzőművész Hamis emlékek című tárlata nyílt meg szerda délután a nagyváradi Visual [...] tovább »
Emléktábla a Püspöki Palotán
Nagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány szervezésében folytatódott a váradi [...] tovább »
Sajtóközlemény: virtuális panaszfalat működtet Kolozs megyében az EMNP-MPP koalíció
Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei és helyi szervezetei értetlenül állnak a választási kampány alatt [...] tovább »
Nyolcadik főzőverseny a huszadik fesztiválon
Bihar megye - A 20 éves Nyíló Akác Napok történetének nyolcadik főzőversenyén 22 csapat 35 fajta ételt [...] tovább »
Focipályát avattak Értarcsán
Bihar megye - Műfüves labdarúgó pályát avattak fel szombaton Értarcsán. Az avatószalagot Pásztor Sándor [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés