– A református egyház továbbra is bérbe adja a város számára azt az épületet, ahol a Kölcsey Ferenc Főgimnázium működik, vagy visszaveszi tulajdonát?
– A jelenlegi Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületét ténylegesen birtokba fogja venni a református egyház, mi református iskolaközpont kialakítására törekszünk. Tudomásom szerint nem lesz meghosszabbítva a bérleti szerződés. Szeretnénk I. osztálytól XII.–ig református gimnáziumot működtetni.
– Történtek egyeztetések a református egyházzal?
– Nemcsak a református egyházzal történtek egyeztetések. Az ingatlan hivatalos visszaadásának a pillanatától, tehát amikor megszületett a törvény, és az épületet visszakapta a református egyház, akkortól kezdődően még a Muhi igazgató úr igazgatása alatt is történt már a református egyház kezdeményezésére olyan egyeztető tárgyalás, amely azt célozta meg, hogy közösen menjünk elébe az 5 év múlva bekövetkező eseményeknek, és próbáljunk közösen megoldást találni a Kölcsey Ferenc Főgimnázium számára. Annak ellenére, hogy nem elsősorban a református egyháznak a dolga az, hogy ezt a helyzetet megoldja, én úgy gondolom, hogy messzemenő jóindulatot tanúsított az egyház akkor, amikor a meglévő és visszakapott ingatlanjai közül kettőt felajánlott a Kölcsey Ferenc Főgimnázium számára. Ezt az épületet, amiben mi most vagyunk, és a süketnémáknak kiadott épületet ajánlotta fel, amelyeket tudomásom szerint ebben az évben fognak visszaadni. Lehetőségként ezt a két épületet fölajánlottuk a Kölcsey Ferenc Főgimnázium számára.
– És elfogadták ezt a lehetőséget?
– Nem, nem fogadták el ezt a lehetőséget, mert valószínű, hogy az önkormányzat és az iskolának a vezetősége másfajta megoldásokon fog gondolkodni. Szerintem elsősorban az önkormányzat kötelessége gondolkozni azon, hogy ezt a helyzetet valójában megoldja, az egyház csak a magyar iskoláért érzett felelőssége tudatában ajánlotta fel ezt a lehetőséget.
– Milyen terveik vannak?
– Szeretnénk megvalósítani akár Szatmár viszonylatában azt, hogy óvodától egyetemig egy református iskolaközpontot működtessünk, ez a mi kerületünk feltett szándéka is. Vannak itt már református óvodák, I–IV. osztály még nem működik, de azt szeretnénk majd beindítani a jövő tanévtől, attól kezdve, amikortól tér, osztályterem áll az iskola rendelkezésére. Nyilván csak egy–egy osztályt és nem párhuzamos osztályokat működtetnénk, hogy ez ne zavarja meg túlságosan a Szatmáron működő általános iskolák életét.