2010.02.05 14:43 órakor feltéve
2010.02.05 14:44 órakor frissítve
Új tisztségével járó célkitűzéseiről szólva Sarkady elmondta: „Romániában az elmúlt időszakban a demokrácia és a demokratikus intézmények kiépítése volt a legfőbb feladat, de ugyanilyen fontos a jogállamiság kiépítése is, vagyis az, hogy az intézményekre ugyanazok a törvények legyenek érvényesek, mint amelyeknek a polgárok is alá kell vessék magukat. Azt szeretném, ha a jogállamiság kiépítése az állampolgárok védelmében történne.” Arra a kérdésünkre, hogy hosszútávra tervezi-e ennek a tisztségnek a betöltését, Sarkady azt válaszolta, hogy egy prefektúrabeli tisztség lehetne karrierpálya is, „de a mostani romániai politikai helyzetben nem feltétlenül gondolom, hogy ez nyugdíjas állás, azonban lehetőségeimhez képest a legjobbat kívánom nyújtani ebben a tisztségben” - tette hozzá végül.
© 2005-2010 - Inform Média