Nagyvárad – Vasárnap este a Bihar Megyei
RMDSZ székházában is nagy volt a
nyüzsgés. A szavazások exit-poll
eredményeit Szabó Ödön megyei
ügyvezető elnök és Cseke Attila
szenátor kommentálta
hírportálunknak.
Szabó Ödön, a Bihar Megyei
RMDSZ ügyvezető elnöke úgy
vélte: országos szinten a
papírforma érvényesült,
vagyis azok a jelöltek végeztek az
első két helyen, akiknek a pártjuk a
legnagyobb lefedettséggel rendelkezik.
“Véleményem szerint elértük
azon elsődleges célunkat, amiért
magyar államfő-jelöltet
állítottunk. Felvázoltuk az
erdélyi magyarság
elképzeléseit, mindenki
számára világossá
tettük azt, hogy tudjuk, miként
kellene ezt az országot vezetni mindannyiunk
érdekében és különleges
tekintettel az erdélyi magyarságra.
Nyilvánvalóan az eredmény
abból a sajátos helyzetből
jött össze, hogy egy parlamenti
választásokon kivüli
államelnök-választásról
volt szó, amit ráadásul
megtetézett a kettős referendum.
Előbbi hatását a magyar
választók nem tartották fontosnak,
mert tisztában voltak vele, hogy nem ezen
múlik a parlamenti képviseletünk.
Azonban a körvonalazodó
végeredmény mindenképpen
elégséges ahhoz, hogy fontos
szerepet játszunk a végző
elszámolásnál. Nem hiszem ugyanis,
hogy a második fordulóban bárki
négy százaléknál nagyobb
különbséggel végez majd az
első vagy második helyen. Úgy
gondolom tehát, hogy helyén kell legyen
az eszünk és a szívünk, abban
az értelemben, hogy december 6-án
ugyanabba az irányba szavazva
megjelöljük azt az
államfő-jelöltet, aki ebből a
szempontból, mint oly sokszor máskor, a
kisebbik rosszat jelenti az erdélyi
magyarság számára. Ennek a
kampánynak ezidáig nem volt kifejezetten
magyarellenes arcéle, és ez
köszönhető annak is, hogy a mi
jelöltünk higgadtan végig tudta vinni
a vitákat, jó válaszokat tudott
adni ezeken a megmérettetéseken.
Másrészt szintén
pozitívuma volt a kampánynak, hogy
lehetőség nyílt új arcok
megismerésére, arra, hogy egy
újfajta politikai irányba induljon el a
román közélet”, nyilatkozta az
erdon-ro-nak a politikus.
Hátrányos
megkülönböztetés
– A választási kampány
utolsó tíz napjában sajnos az a
trend alakult ki, és ez a
választási műsorokban is
észrevevődött, hogy itt csak
három jelölt van a gáton,
mások nem rúghatnak labdába.
Sajnos ők egyetlen olyan témát nem
hoztak fel, melyek a magyar közösséget
kimondottan érintik.
Megitélésemben a magyar jelöltet az
elmúlt egy hétben
hátrányos
megkülönböztetésben
részesítették, nem volt
például egy egyenlő alapokon
nyugvó televíziós közvita.
Erre rátevődött az, hogy most
először nem estek egybe a parlamenti
és az államelnöki
választások, amit szerintem vissza
kellene módosítani. Sok a
társadalomnak, hogy két év alatt
ötször szavazzon. Egy elég zavaros
kampány után, mindezeket figyelembe
véve, a felelős politikai pártok
mindegyikének el kellene azon gondolkodnia azon:
jó-e az, hogy ötször választunk
két év alatt, és még
népszavazásokat is szervezünk. A
referendumnak, még ha érvényes is,
kötelező jogi következménye
nincs. Egy társadalmi vitát azonban
az állam demokratikus
berendezkedéséről
mindenképpen le kellene folytatni, de ez nem fog
menni egyik napról a másikra. Ha igaz
lenne, amit az államfő állít,
akkor ma este Romániának meglenne az
elnöke és azt úgy
hívnák, hogy Traian Băsescu.
Hetvenöt százaléka az embereknek
úgy gondolta, hogy egykamarás parlament
kell, de végül is csak harminc
valahány százaléka szavazott arra
az emberre, aki kiírta a
népszavazást. A kettőt
összekötni tehát nem korrekt.
Erről az RMDSZ-nek megvan a saját
véleménye, éspedig az, hogy a
szenátust a régiók
tanácsává kellene
átalakítani, ami az európai
normáknak megfelelő felosztás lenne,
közölte hírportálunkkal
Cseke Attila szenátor.
Ciucur Losonczi Antonius