Barátaim, földieim, váradiak, a kultúra hivatásos és önkéntes napszámosai, gyertek temessük el a halottat. Én mondom a gyászbeszédet, és hogy kellően „fenséges” legyek, időnként Shakespeare szavaival fogok élni Vörösmarty fordításában. Felkérem az Euro Art fotósait az esemény megörökítésére és a Varadinum vonósnégyest, hogy közben játsszon valami gyászzenét. Temessük el illően a váradi kulturális életet, mert „Tőkés László sajtófőnöke”, aki „derék, becsületes férfiú” már kiállította a halotti bizonyítványt. Ő jól ismeri azt, amiről szól, hiszen bizonyára ott van minden színházi és bábszínházi előadáson, minden koncerten a filharmónia termében. De nemcsak az államiban, hanem a Kiss Stúdióban is, no meg az Oberon Csőszínházban meg a Matyi Műhelyben. Így joggal mondhatja azt, hogy „elegem lett ebből a felfuvalkodott, üres Patyomkin-kultúrából”. Igaza van a „továbbá egyetemi tanár”-nak, aki “becses, derék egy férfiú”, és meglátta, hogy a Brüsszelbe is kivitt Nagyvárad Táncegyüttes csak egy táncoló kadáver, aki a váradi kultúra haláltáncát járta ott is.
Nem is lehet abban a városban kultúra, ahol több magyar heti és napilap és egy vagy kéthavonta VÁRAD címen megjelenő irodalom, művészet, társadalom, tudomány tematikájú folyóirat van, olyan, amelyben Demeter Szilárdtól ezt olvashattam: „– az embereknek mintha a rövid távú memóriájukkal is bajaik lennének.” És ha már itt tartunk, nekem azért eszembe jutnak a Törzsasztal rendezvények Esterházy Péterrel, Tőzsér Árpáddal, Selyem Zsuzsával. Igaz, ezek sem voltak „nagyok és fenségesek”, ahogy ezt a magát „író, szerkesztő” –nek jelölő elvárná. Ahogy nem volt „fenséges” a váradi szerzők könyveit bemutató „könyvmaraton” sem.
„Nem szólok én, hogy a – Sajtófőnök – beszédét cáfoljam: azt mondom csak, mit tudok.” Mert én ott voltam a PartiumiMagyarMűvelődésiCéh által szervezett kiállításokon, és könyvbemutatókon, ha nem is mindeniken, mert több, mint a száz volt. Arra azért emlékszem, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti kiállító tere zsúfolásig megtelt. Hogy ez nem volt mindig – a szó hegeli jelentésében – „fenséges”, azzal egyetértek. Én ott hallottam Tőkés Lászlótól azt a mondatot, hogy „Becsüljük meg a művészeinket és segítsük őket”. Bizonyára nem a „hullagyártókra” gondolt. Én provinciális és tudatlan vagyok és azt már nem értem, amit a „továbbá egyetemi tanár” így fogalmazott meg: „Elegem van abból, hogy Nagyvárad kapcsán a mai napig csak Ady Endrét emlegetjük unos-untalan – ekképpen pervertálva a Holnap városát a Tegnap városává.” A PMMC kiállításán Emőd Tamás versét mondták. A Tibor Ernő Galériában, ahol a „Metrion Egyesület elnöke” még nem fordult elő, én már hat önálló előadóestet hallgattam meg. Az ott megnyitott sok-sok kiállításon Dsida Jenő, Reményik Sándor, József Attila, Pilinszky János, Fáy Ferenc versét mondták el, sőt egy Szophoklész tragédia részletei is elhangzottak.
Ha a „továbbá egyetemi tanár, író, szerkesztő” úr csak a talmi tűzijátékot figyeli és nem hallgatja a Szent László templomban rendszeresen megrendezett hangversenyeket, hogyan is tudhatna az olyan civil szervezetekről, mint a BINCISZ vagy a Magyar Nyugdíjasok Egyesülete, a Premontrei Öregdiákok, az Anna Nőszövetség a Várad utcaneveit őrző és azokról könyvet író EMI, a Nobilitas stb. És a Posticum kulturális ajánlatát sem találta elég „nagynak és fenségesnek” ez az úr? Ott vannak a könyvet író és kiadó „magányosok” meg a Várad folyóirat körül tömörülő költők, írók. Ezek is csak „Patyomkin kultúrát” gyártanak? Akárcsak a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság a maga 61 kiadott könyvével és számos rendezvényével. Én azt olvastam az újságban, hogy a rogériuszi református templomban azért tudtak orgonafesztivált(!) szervezni, mert Tőkés László segítségével sikerült Finnországból egy orgonát szerezni. De a kultúra gyászszertartásáról senki nem beszélt sem ott, sem a római katolikus bazilikában, a barátok templomában vagy a Szent László templomban évente megrendezett egyházzenei napokon.
Mindez nem kultúra, mert „Tőkés László sajtófőnöke, továbbá egyetemi tanár, író, szerkesztő, a Metrion Egyesület elnöke” kimondta a szentenciát, amit most megismétlek, hogy el ne felejtsük a temetésig: „A nagyváradi kulturális élet halott”.
Schneider N. Antal, független értelmiségi, továbbá Alburnus, a közíró
Kapcsolódó cikkek:
