2010.09.2 15:07; Frissítve: 2010.09.2 15:07


Fura fegyverügy: megvan a zsákmány

Fura fegyverügy: megvan a zsákmány

Nagyvárad – Megtalálta a
rendőrség azokat a
nagyértékű fegyvereket, amelyeket egy
váradi lakásból loptak el
januárban. A tetteseket is ismerik, kettőt el
is fogtak.


Az év eddigi legsúlyosabb Bihar
megyei bűncselekményei

között tartja számon a
rendőrség azt az ügyet, amelyben
végre fejleményekről tudtak
beszámolni csütörtökön.
Előkerítették ugyanis a
nyomozók azt a három
vadászfegyvert és egy pisztolyt, valamint
a hozzájuk tartozó nagy
mennyiségű lőszert, amit egy
váradi közjegyző
lakásából loptak el még
januárban. A gyanúsítottak
közül két személyt már
előzetesbe is helyeztek, a harmadik még
szökésben van.

Ismeretlen cél


Mint annak idején mi is megírtuk
január 9-én késő este
ismeretlenek hatoltak be egy váradi
közjegyző 8. emeleti
tömbházlakásába. A tulaj nem
volt otthon, a tettesek a tetőről ereszkedtek
be a lakásba. A fegyverek egy lezárt
szekrényben voltak, ám a kulcsot
könnyedén megtalálták az
elkövetők, s vittek mindent, ami
mozdítható volt. A rendőrség
a helyszínelés
után az egész megye közútjain
ellenőrző pontokat állított
fel, s a magyar hatóságok
segítségét is kérte.


A nyomozás mostanra vezetett eredményre:
a megye rendőri
vezetői csütörtökön
rendkívüli
tájékoztatón számoltak be a
fejleményekről. Kérdéseinkre
elmondták: az összes fegyver és
lőszer megkerült – sőt, még
több is, mint amennyit kerestek… Ioan
Brîndaş helyettes rendőrfőnök
elárulta: azt még nem tudják, mi
volt a céljuk az elkövetőknek a
puskákkal és a pisztollyal, s azt sem,
hogy használták-e időközben
ezeket. Vélhetően nem, ám ennek
megállapítása végett 
fegyverszakértői vizsgálatot
rendeltek el. Amennyiben a zsákmány
eladására készültek, nem
világos, miért vártak vele ennyi
ideig. Nem kizárt, hogy a
betörők nem kifejezetten a
fegyverekre utaztak, hanem kezdetben csak azért
hatoltak be a lakásba, mert tudták, hogy
az egy gazdag közjegyzőé – s amikor
ott felfedezték a fegyverarzenált, arra
gondoltak, azt is elviszik, hátha
később talán
értékesíteniük valahogy.
Beismerő vallomást még nem tettek,
de a rendőrök szerint “rengeteg
bizonyíték van ellenük”

Rendőrök hada vadászott
rájuk…


Ötven rendőr és több
ügyész tartott összehangolt
házkutatást csütörtökön
reggel kilenc Bihar megyei lakásban.
Tudták, mit fognak találni, biztosra
mentek. Ennek ellenére meglepetés is
érte őket.


Váradi lakásokban is kutakodtak, de
végül a tenkei ingatlanok egyikében
elrejtve találták meg az összes
olyan fegyvert, lőszert és
tartozékot, amelyet még idén
januárban lopott el két személy
egy váradi közjegyző
lakásából – és nem
csak azokat. Délután már a megyei
rendőrség székhelyén az
újságíróknak
mutatták meg a hosszú keresés
után most előkerült arzenált
– s közben az ügyészségen
hallgattak ki a három
gyanúsított
közül
kettőt.

„Operatív
módszerekkel”


Vélhetően a titkosszolgálat is
besegített a nyomozásba, ugyanis Ioan
Brîndaş helyettes rendőrfőnök
a délutáni rendkívüli
sajtótájékoztatón
úgy fogalmazott: „specifikus,
operatív módszerekkel” akadtak
végül a feltételezett
elkövetők nyomára. Már hetek
óta megfigyelés alatt tartották
őket, s gyűjtötték a
bizonyítékokat az
ügyészségi, majd a
bírósági szakaszhoz. Hosszú
kivárás után csaptak le
csütörtök reggel.


A gyanúsítottak közül
kettő váradi – a 33 éves
Ş. I. R. és a 32 éves C. J. M.
–, egyikőjük, a 41 éves J. C.
pedig tenkei. Mindannyiuk összes ingatlanát
átkutatták, s Tenkén
találták meg a három
puskát, az egy pisztolyt, a sok lőszert, a
fegyverekhez tartozó távcsöveket
és egyéb tartozékokat is. Az
arzenál a ház
tetőszerkezetében kialakított
rejtekhelyen volt.


A rendőrök szerint a januári
akcióért közvetlenül
felelőssé tehető Ş. I. R.
és C. J. M., ők törtek be a
közjegyző lakásába. A
tetőről az erkélyre ereszkedtek
köteleken, majd a fürdőszoba
ablakán át jutottak a lakásba.
Onnan elektromos készülékeket,
pénzt vittek el a fegyvereken kívül.
Ioan Brîndaş szerint „mindent
felforgattak”. Ezt követően a
fegyvereket Tenkére vitték, és J.
C. lakásában rejtették el.

Előzetes
letartóztatás


„Nem vagyunk szakértők, de majd
hívunk olyanokat, akik
megvizsgálják” – ezt
mondták a rendőrök arra a
kérdésünkre, hogy a fegyvereket
azóta is a rejtekhelyen tartották-e a
gyanúsítottak, vagy
használták. A nyomozók azonban
inkább azt gyanítják, hogy a
zsákmány eme része meglepte a
betörőket, de azért magukkal
vitték a lőszeres szekrény
tartalmát is – ám mindeddig nem
tudták eladni a puskákat és a
pisztolyt.


A tulajdonos egyébként legálisan
tartotta a fegyvereket, ellene most sem tartanak
szükségesnek eljárást.


C. J. M. és J. C. tegnap óta
előzetesben van, kihallgatásuk már
elfogásuk után közvetlenül meg
is kezdődött. Nem találják
azonban a harmadik feltételezett tettest, a
váradi Ş. I. R. szökésben van.
A rendőrök „specifikus, operatív
módszerek bevetésével”
keresik. Mint mondták, megerősített
rendőri egységek kutatnak utána.


Amennyiben a bíróság kimondja
bűnösségüket, a három
gyanúsított egyenként 3–15
évnyi börtönbüntetést
kaphat.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Élelem és tisztítószer
Szatmárnémeti — A szatmári Máltai Segélyszervezet önkéntesei február 10–én alapélelmiszer– és [...] tovább »
Munka van bőven, s lesz is
Szatmárnémeti — A Szatmárnémeti Lakosságnyilvántartási Igazgatóság 2011–es évi értékelő ülését [...] tovább »
Cserkészek Szentjobbon is
Bihar megye - Az elmúlt héten a Bihar Megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség (BICSISZ) toborzót szervezett Szentjobbon is. tovább »
Valentin-napi körkép Váradon
Közeleg február 14., a szerelmesek napja. Sokan nem tudják, mit is válasszanak párjuknak. Íme néhány ötlet, [...] tovább »
Egyházi látogatók a nagyváradi várban
Nagyvárad- Csütörtökön Exc. Böcskei László váradi megyés püspök az egyházmegye espereseivel, illetve az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása