Szatmár megye – Szatmár megyében
kormánypárti igazgatókat terveznek
kinevezni magyar ajkú iskolák
igazgatói székébe is, az RMDSZ
folytatja az egyeztetést a magyar
közösségek érdekeinek
védelme érdekében.
Szatmár megye több
településén lejárt az
iskolaigazgatók szerződése, ami
annyit jelent, hogy a tanfelügyelőség
vagy megerősíti őket
pozíciójukban, vagy új
igazgatót nevez ki a helyükre.
Értesüléseink szerint azonban sok,
többségében magyar ajkú
településen is tervezik a magyar
igazgatók leváltását, hogy
helyükbe PDL-és igazgatókat
nevezzenek ki. Új igazgatót, vagy
aligazgatót szándékoznak kinevezni
olyan településeken, mint Halmi,
Kökényesd, Ákos, Kolcs, Egri,
Sződemeter. Kónya László
főtanfelügyelő helyettes
elmondása szerint az igazgatók
kinevezése a törvény szerint a
tanfelügyelőség feladata, sajnos
azonban a pártok döntenek a
kérdésben. Amint Mariana Popa
főtanfelügyelőtől megtudtuk, az
igazgatók kinevezése még
folyamatban van, a végleges listát a
napokban teszik közzé a
tanfelügyelőség honlapján.
Megkérdeztük Erdei D. István
parlamenti képviselőt a kialakult
helyzetről. Elmondása szerint, mióta
be vannak fagyasztva az igazgatói
állások, nem hirdetnek
versenyvizsgát azok
betöltésére, hanem ideiglenesen,
meghatározott időre nevezik ki az iskola
vezetőit. A törvény szerint a
kinevezés szakmai alapon kell
történjen, a jelölt
végzettsége, szakmai gyakorlata,
régisége, elért eredményei
alapján. Sajnos azonban politikai játszma
zajlik, most is felülről történik
az irányítás, pedig a helyi
közösség, a tantestület tudja a
legjobban, hogy ki lenne a legmegfelelőbb
igazgató. A helyi tanács adja a
pénzt az iskola
működtetésére, mégsem
szólhat bele az igazgatók
kinevezésébe. Az új tanügyi
törvény kimondja a
decentralizációt, amely
lehetővé tenné, hogy a helyi
tanács kezébe kerüljenek a
döntések. A törvényt azonban
jelenleg a szenátus tárgyalja, emiatt
csak a jövő tanévtől
léphet érvénybe.
Politikai sakkjátszma
Szatmár megyében az igazgatói
székeket a kormánypárt
szeretné megszerezni, figyelmen
kívül hagyva a koalíciós
egyezséget, és a tanügyi
törvényt, amely kimondja, hogy az olyan
tanintézményekben, ahol valamely
kisebbség nyelvén is tanulnak a gyerekek,
ott lehetőséget kell adni arra, hogy a
vezetőség egyik tagja kisebbségi
legyen. Erdei D. elmondta: „A helyi RMDSZ
már megtette a javaslatait az új
igazgatók kinevezésére, minden
esetben kikérve a helyi
közösség, a tanárok
véleményét, az általuk
támogatott igazgatót nevezve meg, a
főtanfelügyelő asszony azonban nem vette
figyelembe a javaslatainkat. Továbbra is folyik
a politikai alku, melynek során
megpróbáljuk
érvényesíteni a magyar
közösségek érdekeit. Ezt
akadályozza, hogy megyei szinten nincs
együttműködés, nincs
megértés a PDL
részéről az RMDSZ
irányába. A kormány
kinevezése óta 9 hónap telt el,
már egy hónap múlva meg kellett
volna kötni megyei szinten az
együttműködési
szerződést, de ez nem történt
meg, ugyanis a kormánypárt nem
hajlandó a párbeszédre. A
problémáról Markó
Béla kormányfőhelyettest is
hivatalosan értesítettük”.
Pándi Annamária