2008.04.24 11:12; Frissítve: 2008.04.24 11:12


Együttműködés vagy konkurrencia

Együttműködés vagy konkurrencia
Bihar megye – A fenti címmel szervezett konferenciát csütörtökön a nagyváradi RMDSZ, melyen megjelentek a Bihar megyei és a Hajdú-Bihar megyei ipari és kereskedelmi kamarák képviselői is.

A nagyváradi Continental szállóban csütörtökön délelőtt először Huszár István a rendezvény fő szervezője köszöntötte a megjelenteket, majd Pete István szenátor szólt az egybegyűltekhez. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagy gazdasági potenciál van a határ mentén ugyanis az elmúlt három-négy évben sokkal kedvezőbb a gazdasági környezet Romániában, bár az intézményrendszer kiépítése terén még sok a tennivaló nálunk, tette hozzá. Miklósi Ferenc a debreceni ipari és kereskedelmi kamara elnöke kiemelte azokat a pozitívumokat és negatívumokat, melyekkel a Romániában befektetni szándékozó magyar vállakozó szembesülhet. A pozitív fejlemények közé sorolta az ország gazdsági fejlődésének ütemét, a Románia rendelkezésére álló jelentős külső forrásokat (strukturális alapok, külföldön dolgozó románok jövedelme), a kedvező munkabérfeltételeket, bár hozzátette, hogy egyes szakterületeken a bérek magasabbak Romániában mint Magyarországon. A negatívumok között felsorolta a szakképzett munkaerőhyiányt, a bürokráciát, az eltérő törvénymagyarázásokat. Konkrét javaslatot is említett: az ország EU-s csatlakozása után az érmihályfalvi határátkelőt teherforgalmi átkelőre kellene átminősíteni, ami nagyban segítené a környékbeli vállalkozókat. Constantin Badea, a Bihar Megyei Ipari és Kereskedelmi Kamara igazgatója elmondta: a nehézipar mindkét Bihar megyében összeomlott, a könnyű- és az élelmiszeripar Bihar megyében szintén összeomlóban van ezért szükséges az  együttműködés, hogy ez a térség ne csak felvevő piac legyen. Bihar megyének nagy szüksége van infrastrukturális fejlesztésre, tette hozzá Badea. Fándly Marius a Bihar Megyei Közpénzek Felügyelőségének alelnöke a 2008-as adóváltozásokról beszélt. Szünet után a megjelentek három szekcióban folytatták a megbeszéléseket, az elsőben a közigazgatás képviselői folytattak megbeszéléseket, a másodikban a magánszférában tevékenykedők egyeztettek, a harmadik szekció pedig a magán- és a közszféra egymásra találását kívánta elősegíteni. A meghívottak között a két megye kereskedelmi kamaráinak képviselőin kívül jelen voltak a helyi, illetve a váncsodi, a biharkeresztesi és a bojti helyi hatóságok képviselői is.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Legyünk büszkék Nagyváradra
Cseke Attila, az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje tartott sajtótájékoztatót tegnap a váradi Vár stukkós [...] tovább »
Véget értek a Múzeumi Napok
Egy érdekes kiállítással ért véget a tizenhatodik alkalommal megszervezett Körösvidéki Múzeumi Napok május [...] tovább »
Hamis emlékek fehér falakon
Radu Băieş fiatal képzőművész Hamis emlékek című tárlata nyílt meg szerda délután a nagyváradi Visual [...] tovább »
Emléktábla a Püspöki Palotán
Nagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány szervezésében folytatódott a váradi [...] tovább »
Sajtóközlemény: virtuális panaszfalat működtet Kolozs megyében az EMNP-MPP koalíció
Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei és helyi szervezetei értetlenül állnak a választási kampány alatt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés