2010.09.2 11:33; Frissítve: 2010.09.2 11:33


Decentralizálnák a tanintézeteket

Nagyvárad – Biró Rozália alpolgármester bejelentette: a nagyváradi önkormányzat pénzügyi lépéseket tesz annak érdekében, hogy decentralizálja a tanintézeteket. Az iskolák gazdálkodhatnának a kapott pénzösszeggel.
Az önkormányzat azt tervezi, hogy a helyi büdzséből a tanintézetek számára az adminisztratív és a közüzemi költségek fedezésére kiutalt összegekkel való gazdálkodást az érintettekre bízza annak érdekében, hogy ezek döntsék el, mit tesznek a kiadásaik csökkentése érdekében. Optimális esetben akár az is előfordulhat, hogy a számlák kifizetése után is maradnak forrásaik, s ezt arra használhatják, amire akarják, a Polgármesteri Hivatal nem kéri vissza a pénzt. A decentralizációhoz vezető első lépéseket idén szeptemberben teszik meg, pozítiv hatásokra jövőre számítanak.
Cristian Beltechi, az Ingatlankezőség igazgatója arra hívta fel a figyelmet: a statisztikai adatok azt mutatják, hogy egyes tanintézetekben felelőtlenül gazdálkodnak. A Mihai Viteazul Középiskolában például 45 nap alatt több mint 3 ezer köbméter vizet használtak, annak dacára, hogy vakáció van. Szerinte tűrhetetlen, hogy amennyiben a tanintézetek bérbe adják délutáni tevékenységekre a termeiket, a haszon őket illeti, a közüzemi számlákat viszont az önkormányzat állja. Ennek érdekében jövőre az Ingatlankezelőség, az Electrica és a Vízművek emberei alkotta kontrollcsoportok alakulnak, hogy kinyomozzák, mi vezet a túlzott fogyasztáshoz.
 
Ciucur Losonczi Antonius 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Élelem és tisztítószer
Szatmárnémeti — A szatmári Máltai Segélyszervezet önkéntesei február 10–én alapélelmiszer– és [...] tovább »
Munka van bőven, s lesz is
Szatmárnémeti — A Szatmárnémeti Lakosságnyilvántartási Igazgatóság 2011–es évi értékelő ülését [...] tovább »
Cserkészek Szentjobbon is
Bihar megye - Az elmúlt héten a Bihar Megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség (BICSISZ) toborzót szervezett Szentjobbon is. tovább »
Valentin-napi körkép Váradon
Közeleg február 14., a szerelmesek napja. Sokan nem tudják, mit is válasszanak párjuknak. Íme néhány ötlet, [...] tovább »
Egyházi látogatók a nagyváradi várban
Nagyvárad- Csütörtökön Exc. Böcskei László váradi megyés püspök az egyházmegye espereseivel, illetve az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása