Bihar megye – Az elmúlt vasárnap délben ünnepi szentmisét tartottak Érkeserű római katolikus templomában: Böcskei László püspök tíz személynek szolgáltatta ki a bérmálás, vagyis a nagykorúság szentségét.
Az érkeserűi római katolikus egyházközség életében nagy jelentőségű esemény volt az elmúlt vasárnapi szentmise, hiszen Böcskei László megyés püspök látogatott a 150 lelket számláló közösséghez. A főpásztor tíz személynek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét, közöttük 7 helyi fiatalnak (5 leánynak és 2 fiúnak), továbbá egy paptamási leánynak, illetve egy székelyhídi édesanyának és leánynak. A bérmálás napját megelőzően a fiatalok írásban és szóban tett vizsgán adtak számot felkészültségükről, elvégezték a szentgyónást, tudtuk meg Mihály Balázs helyi plébánostól, aki hozzátette: minden szentség csak a megszentelő kegyelem állapotában, a tiszta lélek által érvényes és gyümölcsöző.
Változás szívekben, lelkekben
A szentmise kezdetén Mihály Balázs köszöntötte a megjelenteket. Megtudtuk, hogy legutóbb hét éve volt bérmálás Érkeserűben, és akkor, 2003 július 27-én is öt helyi leány és 2 fiú részesült a szentségben. A tisztelendő után az egyházközség gondnoka, Kiss Irénke, illetve a bérmálkozók nevében Csorba Zsanett köszöntötte a püspököt. A szépen feldíszített és zsúfolásig telt templomban tartott szentbeszédében a püspök felelevenítette az első pünkösd eseményeit, amikor az apostolok bátrakká lettek, és tanúságot tettek a Megváltóról. “Valami hasonló történik most veletek is”, fogalmazott Böcskei László, hozzátéve, hogy ez alkalommal ugyan nem mozdulnak meg a természet erői, nem ereszkednek lángnyelvek az égből, de a szívekben és lelkeben a változás meg kell történjen. A szentbeszéd után a bérmálkozók megújították keresztségi fogadalmukat, majd a püspök elé járulva részesültek a bérmálás szentségében. Utána imádkoztak a 7 isteni ajándékért: a bölcsességért, az értelem-, a jótanács és erősség-, az isteni tudomány-, a jámborság és istenfélelem lekéért.
Renoválják a templomot
A szentmise végén Mihály Balázs megköszönte mindenki hozzájárulását az ünnepség lebonyolításához, a bérmáltak szüleinek a templomnak vett ajándékot. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki a megjelent Nyiri Sándor polgármesternek és Dandé Ottó alpolgármesternek, amiért az önkormányzat mintegy 2200 lej értékű építkezési anyaggal hozzájárul a templom renoválási munkáihoz. Böcskei László püspök elégedettségét fejezte ki, hogy a közösség a plébános mellett áll, és további áldást kért munkájukra. A mise csoportkép készítésével, a pápai, a magyar és a székely himnusz éneklésével ért véget, majd ünnepi ebéd következett a kultúrházban.