Szatmár megye – A prefektus a vasárnap
tartandó európai parlamenti
választások előtti utolsó
megbeszélésre hívta össze az
előkészületekben és a
lebonyolításben érintett megyei
intézmények vezetőit.
A Prefektusi Hivatalban a június 7-i
választások előtt utoljára
gyűltek össze pénteken a
belügyminisztérium
hatáskörébe tartozó
intézmények vezetői, a
közegészségügyi
hatóság képviselője, valamint
a prefektusi hivatal dolgozói, hogy
megbeszéljék a választás
során esetlegesen felmerülő
problémákat. A
megbeszélésen jelen volt a Megyei
Választási Iroda vezetője, Eugen
Rosioru. Az intézményvezetők sorban
beszámoltak azokról az
intézkedésekről, amelyeket az
eddigiek folyamán foganatosítottak
és ezt követően megtesznek annak
érdekében, hogy a vásnapi
EP-választás idején minden
zökkenőmentes legyen. A prefektus
jónak látná, ha a közrend
fenntartásáért felelős
hatóságok fokozott figyelemmel
kísérnék a választás
menetét, hiszen azok egybeesnek az ortodox
pünkösddel, és félő, hogy
az ünnep miatt, a kelleténél
több alkoholt fogyasztó polgárok
megzavarhatják a választási
menetet. Liviu Taut, rendőrfelügyelő
elmondta, hogy öt főbb ponton végeznek
ellenőrzéseket a választási
turizmus elkerülése
érdekében. Közösen
elemezték a résztvevők azokat az
intézkedéseket, amelyek
biztosítják, hogy a
szavazócédulák a helyi
választási irodáktól a
megyei irodába biztonságosan
eljuthassanak.