Jedlik Ányosra emlékeztek a premontrei öregdiákok

Jedlik Ányosra emlékeztek a premontrei öregdiákok

Nagyvárad- Csütörtök délután a Szent László Római Katolikus Iskolaközpontban szokásos havi találkozójukat tartották a premontrei öregdiákok. Makai Zoltán ny. elektromérnök tartott nekik előadást.
tovább »
Csökkent a lakosság száma

Csökkent a lakosság száma

A népszámlálás első, részleges adatait nyilvánosságra hozta az Országos Statisztikai Hivatal, melyből kiderül, hogy hazánk lakossága 2,6 millióval, Szatmár megye lakossága pedig 38 ezer személlyel csökkent.
tovább »

Könyvbemutató a színházban

Könyvbemutató a színházban

A Kovács Levente rendezővel, színházi szakemberrel készült Ránézek az életemre című interjúkötetet mutatják be február 11-én, szombaton 17 órától a nagyváradi színház páholyelőcsarnokában.
tovább »
Túlélés saját szabályok szerint

Túlélés saját szabályok szerint

Nagyvárad - Mióta beállt a hideg, nap mint nap útnak indulnak a kis teherszállítóval, hogy éllemet, forró teát, pokrócokat adjanak a váradi hajléktalanoknak. Kedden a helyi rendőrség, valamint pár újságíró is elkísérte a kis csapatot.
tovább »
Nem lesz kevesebb beruházás

Nem lesz kevesebb beruházás

A Szatmárnémeti Helyi Tanács tagjai elfogadták a megyeközpont 2012-re érvényes költségvetését, melyből több fontos beruházást és a működési költségeket is finanszírozza az önkormányzat.
tovább »

Kevesebb pénz jut útfelújításra

Kevesebb pénz jut útfelújításra

A Szatmárnémeti Helyi Tanács tegnapi döntése értelmében elkezdődhet Károlyi út felújításának procedúrája, a Dorobanţilor utca felújítása tervezői hiányosság miatt egyelőre halasztódik.
tovább »
Egy lépéssel közelebb

Egy lépéssel közelebb

Szatmárnémetiben az egykori Popular mozi épülete körüli felhajtás úgy tűnik a végéhez ér, hiszen tegnap a döntéshozók jóváhagyták az épület bérleti szerződéséről szóló napirendi pontot.
tovább »
Csak hólánccal engednek át!

Csak hólánccal engednek át!

A magyarországi határrendészet arról értesítette a Szatmárnémeti Területi Határrendészeti Hivatalt, hogy mától Magyarország területén erőteljes havazás, illetve hóvihar várható.
tovább »

Erdélyi Magyar Matematika Verseny

Az idei tanévben immár huszonkettedik alkalommal rendezik meg az Erdélyi Magyar Matematika Versenyt (EMMV), amit február 3. és 5. között Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban tartanak meg — az országos matematika verseny a minisztérium versenynaptárában is szerepel, az anyagilag támogatott versenyek sorában.
tovább »
Koruknak megfelelő bánásmód

Koruknak megfelelő bánásmód

Még mindig nagyon sok kérdés merül fel a kisgyermekes szülőkben, akiknek csemetéi iskolaérettek, hogy mi is vár gyermekükre az előkészítő osztályban, kik tanítanak majd, milyen körülmények között.
tovább »
EU-s élelmiszer a rászorulóknak

EU-s élelmiszer a rászorulóknak

Szatmárnémeti – Az Európai Unió által biztosított alapélelmiszereket azok számára is biztosítják, akiknek az életében az elmúlt év júliusa óta állt be olyan jellegű változás, hogy jogosultak lettek az élelmiszersegélyre.
tovább »
Torockó az Unesco Világörökségi jegyzék várományosi listáján

Torockó az Unesco Világörökségi jegyzék várományosi listáján

Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter javaslatára Torockó, a Kárpát-medence legépebben és ugyanakkor leghitelesebben fennmaradt népi építészeti együttese felkerült az UNESCO Világörökségi jegyzék várólistájára. Torockó az első erdélyi magyar település, amelyet a szaktárca felterjesztett a nemzetközi szervezet várólistájára.
tovább »
Hideg, de az évszaknak megfelelő az időjárás

Hideg, de az évszaknak megfelelő az időjárás

Bihar megye - Bár a médiából azt halljuk, hogy "rendkívüli hideg" várható, a szakemberek figyelmeztetnek: az évszaknak megfelelő időjárás van - csak elszoktunk tőle. A napokban a székelyhídi meteorológiai megfigyelő állomáson jártunk.
tovább »
Járási központot kért Biharkeresztesre a Néppárt

Járási központot kért Biharkeresztesre a Néppárt

A Magyarországon jövőre kialakítandó járási hivatalok kedvezőtlenül érinthetik az erdélyiek honosítási ügyintézését, ezért az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezete módosításokat indítványozott a magyar kormánynak. A néppárti szervezet azt szeretné, hogy az átszervezéskor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tartsa szem előtt a külhoni állampolgárok érdekeit is, akik szintén ügyfelei lesznek a kormányhivataloknak.
tovább »

Segélyek felfüggesztése

Egy februártól életbelépett sürgősségi kormányrendelet szerint nem kaphatnak szociális juttatásokat ezentúl azok a személyek, akik tartoznak a helyi adókkal és illetékekkel.
tovább »

Eseménydús évet zártak

Nagyvárad - A Helyi Tanács szociális bizottságának, s az RMDSZ olaszi körzetének tavalyi tevékenységéről esett szó többek között az RMDSZ-nél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Eredményes évet zártak.
tovább »
Gondok a parkolóhelyek kiosztása miatt

Gondok a parkolóhelyek kiosztása miatt

Február 1-jén a várad-réti és a dél-rogériuszi RMDSZ-alapszervezetek lakossági fórumot tartottak. A legtöbben a parkolóhelyek hiánya, és azok elosztása miatt emelték fel szavukat.
tovább »
Imahét Székelyhídon

Imahét Székelyhídon

Bihar megye - Imahetet tartanak a székelyhídi református gyülekezetben február 5 és 12 között. Az istentiszteletek a kezdő- és a záró vasárnapon 11 órakor kezdődnek, hétköznaponként pedig délután 18 órakor.
tovább »

Újra Verespatak a téma az EP-ben - Közlemény

A verespataki bányaberuházás immár több mint tíz éve, váltakozó erősséggel, de változatlan időszerűséggel foglalkoztatja a hazai és a külföldi politikai és társadalmi közvéleményt.
tovább »
Hosszú telünk lehet

Hosszú telünk lehet

A népi hagyományok szerint február másodika különös jelentőséggel bír a tél hosszának megállapításában. A jóslás a medvék segítségével történik.
tovább »
Közterületfenntartás: eredmények, tervek

Közterületfenntartás: eredmények, tervek

Nagyvárad - Eredményes évet zártak, ám volt, ami beárnyékolta, mondta Bimbó-Szuhai Tibor, a Közterület-fenntartó Rt. műszaki igazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón. Tervekről, megvalósításokról is szólt.
tovább »
Várad büdzséje nagyobb mint Kolozsváré

Várad büdzséje nagyobb mint Kolozsváré

Nagyvárad idei költségvetés-tervezetében a tavalyi évhez képest ezerötszáz százalékkal nőnek az Európai Unió forrásaiból származó bevételek.
tovább »
„Annak örülnék, ha mindenki építene”

„Annak örülnék, ha mindenki építene”

Az utóbbi napok viharos politikai nyilatkozatainak kapcsán kérdeztük érintettként Szabó Ödönt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökét.
tovább »
Petőfi emlékverseny Bályokon

Petőfi emlékverseny Bályokon

Bihar megye - Másodszor szervezték meg Bályokon a Petőfi Sándor emlékversenyt az I-IV. osztályok magyar pedagógusai, Seres Erzsébet, Kiss Noémi Laura és Debreczeni Réka.
tovább »
Koncesszióba adnák a strandot

Koncesszióba adnák a strandot

Bihar megye - Évek óta maga előtt görgetett gondja az érmihályfalvi önkormányzatnak a helyi strand ügye. Most elhatározták: működtetését koncesszióba adják, erre pályázatot írnak ki.
tovább »
Jézussal találkozni cél és kiindulópont

Jézussal találkozni cél és kiindulópont

Nagyvárad- Csütörtök délben Gyertyaszentelő Boldogasszony-napi ünnepélyes szentmisét tartottak a nagyváradi Székesegyházban, melyet Exc. Böcskei László római katolikus megyés püspök celebrált. A szerzetesi hivatásokért imádkoztak és bemutatkoztak az egyházmegye területén élő közösségek.
tovább »
 Segélyek: Aki tulajdonos, ne tartozzon!

Segélyek: Aki tulajdonos, ne tartozzon!

Szatmár megye – Megvonják a szociális segélyt, a gyermeknevelési vagy családtámogatást azoktól, akiknek adóhátralékuk van. Ez egyelőre 2023 személyt érint Szatmár megyében.
tovább »
Történelmi előadás: Magnus, aki Géza is

Történelmi előadás: Magnus, aki Géza is

Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia történelmi modulja keretében Koszta László Phd, a Szegedi Tudományegyetem Történelmi Intézetének tanszékvezető egyetemi docense tartott előadást a nagyváradi Ady Endre Középiskola dísztermében.
tovább »
Megvan a kórházak besorolása

Megvan a kórházak besorolása

A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház III-as kategóriába, míg a Nagykárolyi Városi Kórház IV-es kategóriába való besorolását jóváhagyta Ritli László miniszter, tudtuk meg Csehi Árpádtól.
tovább »
Kutyamenhely Szatmárnémetiben

Kutyamenhely Szatmárnémetiben

Szatmárnémeti önkormányzata a Free Life Állatvédő Egyesülettel folytatott tárgyalást követően abban állapodott meg, hogy az ipari park szomszédságában lévő területen kutyamenhelyt alakítanak ki.
tovább »
Képek nyelvén 10-es

Képek nyelvén 10-es

A Minerva Művelődési Egyesület egy idő óta mind többet és többet hallat magáról. Nemcsak a Szabadság napilapot adja ki, hanem a hajdani Lázár házat is felújítja. Cs. Gyimesi Éváról elnevezett termében a XXI. századnak is megfelelő környezetet tudott teremteni bizonyos rendezvényeinek.
tovább »

Rózsahimlő Biharban

Sokan utasítják vissza a rózsahimlő (rubeóla) elleni oltást Bihar megyében. Mintegy négyszázra nőtt az utóbbi hetek során a fertőzöttek száma a megyében. Nincsenek súlyos esetek.
tovább »
Holland karmester vezényel

Holland karmester vezényel

Nagyvárad- A csütörtök esti szimfonikus koncerten Arthur Arnold hollandiai karmester fog vezényelni az állami filharmónia Enescu-Bartók termében. Szólistaként Răzvan Dragnea zongoraművész működik közre.
tovább »
Kihallgatták a gyanúsítottakat

Kihallgatták a gyanúsítottakat

Több elhalasztott tárgyalást követően tegnap a szatmárnémeti törvényszéken sor került Ulici Ioan, a Szatmár Megyei Adó– és Pénzügyi Igazgatóság (DGFPSM) egykori aligazgatója, Popa Mariana volt főtanfelügyelő és Ştrango Vasile avasfelsőfalui vállalkozó meghallgatására.
tovább »
Közvita a zöldövezetekről

Közvita a zöldövezetekről

A lakótársulásoknak átadott nagyváradi zöldövezetek karbantartására vonatkozó szabályzat módosításáról tartottak közvitát kedden a váradi városháza nagytermében.
tovább »
Beke György emlékest a Kiss Stúdióban

Beke György emlékest a Kiss Stúdióban

A Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál című sorozat keretén belül Beke Györgyre emlékeztek január 31-én a Nagyváradi Kiss Stúdió Színházban.
tovább »
Szigorítások az adósok ellen

Szigorítások az adósok ellen

A Kormány legutóbbi ülésén jóváhagyta a szociális szolgáltatásokat érintő megszorító intézkedéseit.
tovább »
Tanügy: lassan tisztul a kép

Tanügy: lassan tisztul a kép

Szatmár megye - Egyelőre felmérik, hogy hány iskolaköteles gyermek van, majd megkezdődik az előkészítő, valamint az I. osztályba való beiratkozás időszaka — ezúttal négy szakaszra lesz osztva a beiratkozási időszak.
tovább »
Kutyák tépték szét. Felismerik a helyzet súlyát?

Kutyák tépték szét. Felismerik a helyzet súlyát?

Pénteken egy idős hölgy kóbor kutyák által szétmarcangolt holttestére bukkantak Szatmárnémeti határában a szennyvíztisztító állomás után. A hatóságok semmit sem tesznek a kutyák befogása érdekében.
tovább »
Folytatódik a felújítás

Folytatódik a felújítás

Szatmárnémeti új főterének szépítése, felújítása az idei esztendőben is folytatódik, mondta Ilyés Gyula, a megyeközpont polgármestere.
tovább »

 
Több hír 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6

LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Jedlik Ányosra emlékeztek a premontrei öregdiákok
Nagyvárad- Csütörtök délután a Szent László Római Katolikus Iskolaközpontban szokásos havi találkozójukat [...] tovább »
Csökkent a lakosság száma
A népszámlálás első, részleges adatait nyilvánosságra hozta az Országos Statisztikai Hivatal, melyből [...] tovább »
Könyvbemutató a színházban
A Kovács Levente rendezővel, színházi szakemberrel készült Ránézek az életemre című interjúkötetet [...] tovább »
Túlélés saját szabályok szerint
Nagyvárad - Mióta beállt a hideg, nap mint nap útnak indulnak a kis teherszállítóval, hogy éllemet, forró [...] tovább »
Nem lesz kevesebb beruházás
A Szatmárnémeti Helyi Tanács tagjai elfogadták a megyeközpont 2012-re érvényes költségvetését, melyből több [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása