2010.07.14 07:20; Frissítve: 2010.07.14 07:20


Elektromos szuperautót fejleszt a Mercedes

Elektromos szuperautót fejleszt a Mercedes
535 lóerős, négy másodperc alatt van százon, 200 körül van a végsebessége, viszont csendes, és nem füstöl, mert nem fogyaszt benzint: a Mercedes-Benz elektromos meghajtású változatban támasztja fel a legendás 300SL-t.

Miután csak Amerikában 300 millió dollárnyi büntetést kellett kifizetnie 25 év alatt a környezetvédelmi szabályok megszegése miatt, a Mercedes-Benz egyre inkább a zöld technológiák, és az alternatív meghajtások felé fordul. Ennek fő illusztrációja a Norvégiában bemutatott  SLS AMG E-Cell nevű modell, ami a legendás 300SL újragondolt változata elektromos motorral – pontosabban a 300SL idén bemutatkozott, felújított változatának, az SLS AMG-nek  elektromos verziója.

A 300SL 1952-ben mutatkozott be, mint versenyautó, majd 1955 és 1963 között szériagyártásba került, összesen 1400 darab kupé és 1800 roadster változat készült belőle, ezek máig igazi kincsnek számítanak a veteránautó-gyűjtők számára; egy tökéletes állapotú példány ára félmillió dollár felett is lehet.

Az eredeti modell 563 lóerős V8-as benzines motorját négy elektromos motor váltja fel [3] (mind a négy kereket külön-külön motor hajtja), ezek összesen 535 lóerősek. Az energiát lítium-ion akkumulátorok biztosítják, amelyeket a fékekbe épített rendszer folyamatosan újratölt.

Nulláról hatvan mérföldes óránkénti sebességre (ez nagyjából megfelel 100km/h-nak) néhány másodperc alatt gyorsul az autó, a végsebességről nincsenek egyelőre hivatalos adatok, de 190-200 km/h körül becsülik a szakértők. Ez elmarad a veterán SL modell  csúcssebességétől, ami 240-260 km/h körül mozgott a különféle verziókban.

Az árról, és az egy feltöltéssel megtehető távról egyelőre semmilyen információt nem adott ki a gyár, ahogy arról sem, hogy mikor várható a kereskedelmi forgalomba kerülése.

Az elektromos meghajtású autók piacán a sportkocsik kategóriájában jelenleg a Tesla Roadster az egyeduralkodó, és valószínűleg még a Mercedes elektromos sportautója előtt lép a piacra 2012-ben a 313 lóerős Audi E-tron, ami várhatóan a legnagyobb konkurenciája lesz az SLS AMG E-Cellnek.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Multimedia
A Google felfedezi a kerékpárosokat
A Google térképein az útvonaltervezésnél csak az autós és a gyalogos opció között lehetett eddig választani. tovább »
Milyen a biztonságos jelszó?
A felmérések szerint legtöbben az „123456” jelszót használják, ettől sokkal fantáziadúsabb kódban kell [...] tovább »
Kaszál a Google a gépelési hibákon
Óriási bevételre tehet szert a Google a gépelési hibáknak köszönhetően, egyre többen használják ki ugyanis a [...] tovább »
Bemutatkozott az Apple iPad
A világ számos hírügynöksége és televízióadója mellett IT-blogok, gazdasági magazinok és napilapok küldték [...] tovább »
A legfrissebb őrület a CES-en: 3D-s tévé
A Las Vegas-i elektronikai szakkiállítás (CES) leglenyűgözőbb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása